Szisz Ferenc Dobozon és Gyulán tanult, később autótervező és mérnöki tanulmányokat végzett. Vándorútja során eljutott Párizsba, ismeretséget kötött a Renault fivérekkel, majd a Renault csapat pilótája lett – hívta fel a figyelmet a Békés Megyei Könyvtár. Szisz 120 éve megnyerte a világtörténelem első grand prix-ját, a Francia Nagydíjat. Életéről és munkásságáról a BékésWikin olvashatnak bővebben.

A Szisz Ferencről elnevezett 14-es kanyar (Fotó Hungaroring Facebook oldala)
Rátérve a versenyre a pole pozícióból rajtoló Lando Norrisnak ez az idei első és pályafutása 12. futamgyőzelme, Mogyoródon tavaly után másodszor diadalmaskodott – írja az MTI összefoglalója..
Norris mögött a négyszeres világbajnok Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője végzett a második helyen, míg a dobogó alsó fokára a vb-pontversenyt vezető Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes fiatal olasz pilótája állhatott fel.
Mivel a hétszeres vb-győztes brit Lewis Hamilton (Ferrari), valamint mercedeses csapattársa, George Russell is Antonelli mögött végzett, a hetedik helyről indult 19 éves vb-éllovas növelni tudta az előnyét az összetettben.

A rajt után (Fotó Hungaroring Facebook oldala)