Női röplabda Eb - A továbbjutáshoz is bravúr kell a magyar válogatottnak

2023. augusztus 14. 15:58 | behir.hu

A csoportból való továbbjutáshoz is bravúrokra lesz szüksége a magyar női röplabda-válogatottnak a kedden rajtoló Európa-bajnokságon, amelyen Németh Anették csütörtökön a társházigazda Belgium ellen mutatkoznak be Gentben. A Swietelsky-Békéscsaba négy játékost ad a nemzeti csapatnak.

Az olasz Alessandro Chiappini irányította együttes amellett, hogy a legutóbbi, két évvel ezelőtti kontinenstornához képest alaposan megfiatalodott, nehéz csoportba is került. Az európai rangsor 20. helyén álló magyarokra a belgák (7.) után sorrendben az ukránok (11.), a lengyelek (6.), a szlovének (12.), valamint a világbajnok, a legutóbbi három Eb-n döntős szerbek (1.) várnak.

"Három olyan csapattal találkozunk a csoportban, amely a tornák végjátékában is érdekelt szokott lenni, egyértelműen a világ élvonalát jelentik" - mondta az MTI-nek Chiappini. - "Emellett ismét összecsapunk az ukránokkal, akikkel szemben az idei Európa-ligában kétszer is alulmaradtunk, illetve a szlovénokkal, akiknél a rutinos, valamint a fiatal, tehetséges játékosok nagyszerű elegyet alkotnak. Nehéz dolgunk lesz, de azt szeretném, ha jó hozzáállással, felszabadultan röplabdáznánk, és megpróbálnánk elérni az álmunkat, a csoportból való továbbjutást."

Az olasz szakember szerint - aki nyár eleje óta irányítja a válogatottat - annak ellenére eredményes felkészülési időszakon vannak túl, hogy abban Kamerun kétszeri legyőzése mellett mindössze egy sikert arattak, ugyanis a cél az volt, hogy kemény ellenfelekkel találkozzanak.

"Az edzőtábor első felében a fizikális felkészítésen volt a hangsúly, utána inkább azokat a taktikai elemeket próbáltuk gyakorolni, amelyeknek az Eb-n hasznát vehetjük. Rengeteget léptünk előre az első, szlovákok elleni találkozók óta, sokat tanultunk, így összességében elégedett vagyok a felkészüléssel" - jelentette ki a szakember, akinek 14 fős keretéből nyolc játékosnak, köztük a két feladónak nincs Európa-bajnoki tapasztalata.

"Előbb-utóbb elkerülhetetlen volt a fiatalítás, a szakmai stábbal az edzőtábor alatt úgy éreztük, most jött el ennek az ideje. Az ilyen nagy tornákon, kemény mérkőzéseken szerzett tapasztalatot nem tudod megvenni, azt ezeken kell megszerezni. A lányok végig komoly munkát végeztek, megmutatták, hogy szeretnének ott lenni a kontinensviadalon, és szeretnének ott eredményesek lenni. Igyekszünk csak pozitív nyomást helyezni rájuk, és hiszem, hogy a tapasztaltabb röplabdázóink segítségével jó élményeket gyűjtenek majd Belgiumban" - jelentette ki Chiappini.

A Török Katával együtt negyedik Eb-jére készülő csapatkapitány, Tóth Fruzsina kiemelte, a rengeteg új játékos miatt szükségük volt a sok edzőmérkőzésre ahhoz, hogy minél jobban összeszokjanak, de úgy érzi, ez mostanra sikerült.

"A hozzám hasonlóan rutinosabb játékosok sokat segítenek nekem abban, hogy támogassuk azokat a csapattársainkat, akik először készülnek ilyen tornára. Vidáman, felszabadultan várjuk az Eb-t, ahol teher nélkül röplabdázhatunk majd. Azon leszünk, hogy minél jobban élvezzük a játékot, erőt merítsünk a felkészülési időszakban aratott részsikerekből" - fogalmazott a nyíregyháziak liberója.

A magyarok a felkészülés részeként a szlovákokkal, a csehekkel, a románokkal, a hollandokkal, a kameruniakkal és az azeriekkel csaptak össze, s a csapatból pontszerzésben kiemelkedett Németh Anett. A harmadik kontinenstornájára készülő feladóátló az előző idényben a német Bundesliga legértékesebb játékosa volt, a nyáron az olasz élvonalba szerződött, és az Eb-n mutatott teljesítménye kulcsfontosságú lesz a magyarok eredményessége szempontjából. Az is biztos ugyanakkor, hogy ha Tóthék szeretnének bravúrokat bemutatni, egynél több kiemelkedő egyéni teljesítményre lesz szükségük.

A riválisok közül a szerbek a világelitbe tartoznak, 2017-ben és 2019-ben megnyerték az Eb-t, 2018-ban és tavaly világbajnokok lettek, a riói olimpián ezüst-, a tokióin pedig bronzérmet szereztek. A kétszeres Eb-aranyérmes lengyelek 2009 óta csak egyszer jutottak négy közé a kontinenstornán, de idén a Nemzetek Ligájában megszerzett bronzérmükkel ismét bejelentkeztek a dobogóért. A belgák 2013 óta egy kivétellel mindig legalább a nyolcaddöntőig meneteltek, de házigazdaként biztos, hogy legalább a nyolc közé vágynak. Az ukránok idén megnyerték az Európa-ligát, és a legutóbbi Európa-bajnokságon - 2001 óta először - "túlélték" a csoportkört is, a 16 között búcsúztak, míg a szlovénok a két évvel ezelőtti Eb-kijutási fiaskó után fiatalították meg csapatukat, így a magyarokhoz képest ebből a szempontból előnyben vannak.

Az Európa-bajnokságon - amely kedden a veronai amfiteátrumban az olasz-román meccsel rajtol - minden hatcsapatos csoportból az első négy jut nyolcaddöntőbe. A kontinenstorna szeptember 3-ig tart Belgiumban, a társrendezők Olaszország, Németország és Észtország.

A viadal magyar érdekeltségű mérkőzéseit az M4 Sport és az m4sport.hu élőben közvetíti.

A magyar női röplabda-válogatott Európa-bajnoki kerete:
centerek: Kump Alíz (Swietelsky-Békéscsaba), Lászlop Alexandra (Fatum-Nyíregyháza), Nacsa-Pekárik Eszter (Szent Benedek RA), Pintér Andrea (Swietelsky-Békéscsaba)
feladók: Berkó Liliána (MTK Budapest), Boskó Ágnes (UTE)
feladóátlók: Németh Anett (Pinerolo, olasz), Petőváry Panni (ASP Thetisz, görög), Vezsenyi Adrienn (MÁV Előre SC)
liberók: Kertész Petra (Swietelsky-Békéscsaba), Tóth Fruzsina (Fatum-Nyíregyháza)
ütők: Glemboczki Zóra (Swietelsky-Békéscsaba), Kiss Gréta (SC Potsdam, német), Török Kata (Vasas Óbuda)

A magyarok programja (Gent):
augusztus 17.: Magyarország-Belgium 20.00
augusztus 19.: Ukrajna-Magyarország 17.00
augusztus 20.: Magyarország-Lengyelország 20.00
augusztus 22.: Szlovénia-Magyarország 17.00
augusztus 23.: Magyarország-Szerbia 20.00

 

Forrás: MTI

 

További programok »

Sport

Kerékpárral járni menő: Idén is a gerlai nyerte a Kerékpárosbarát Iskola díjat

Békéscsaba önkormányzata idén is meghirdette a Kerékpárosbarát Iskola pályázatot. Az eredményhirdetésen kiderült, hogy évről évre egyre több intézmény vesz részt a versenyen, ahol ezúttal is értékes nyeremények találtak gazdára. Az első három helyezés mellett különdíjakat is kiosztott az önkormányzat.
2024. október 15. 16:22
FEL