Nincs változás a vadelütések szabályozásában

2023. október 12. 10:10 | behir.hu

Téves információk keringenek a médiában a vadelütések kapcsán, a Vadászkamara tiszta vizet öntött a pohárba.

Az elmúlt hetekben a sajtóban többször jelentek meg fél- és tévinformációk a vadgázolások során keletkező károkra vonatkozó jogi szabályozásról. A Vadgazdálkodási törvényben ugyan valóban hatályba lépett egy kapcsolódó kiegészítés július 1-jétől, ez azonban a gyakorlatban semmilyen újdonságot nem jelent.

Számos médium tájékoztatott július óta arról, hogy az említett jogszabálymódosítás milyen változásokat hoz az autósok számára. A leggyakrabban felmerülő tévinformációk:

– a vadászatra jogosult szervezetek (jellemzően vadásztársaságok, ritkábban gazdasági társaságok) július óta semmilyen körülmények között nem kötelesek megtéríteni a vad- és gépjármű ütközések során az autós kárát;
– mi több, a saját káruk megtérítését is követelni fogják az autóstól;
– a vadgazdálkodó már a vadveszélyt jelző táblákat sem köteles kihelyezni.

Mindhárom megállapítás téves. A jogszabálymódosítás csupán egy értelmező rendelkezés, amely a bírói gyakorlatot emelte át jogszabályi szintre, és nem jelent változást azok megítélésében egy esetleges kártérítési per során.

Az Országos Magyar Vadászati Védegylet, mint a vadászatra jogosultak érdekképviselete, és az Országos Magyar Vadászkamara, mint köztestület és az egyéni vadászok érdekképviseleti szervezete ezúton is kéri a lakosságot és a sajtó képviselőit, hogy lehetőség szerint kerüljék a felesleges indulatkeltést. Örömmel segítünk az újságíró kollégáknak – miként minden hozzánk fordulónak – az ágazati jogszabályok értelmezésében, hogy elkerülhetők legyenek a felesleges félreértések.

További részletek, részletes jogszabályi háttér és annak értelmezése online felületeinken.

Forrás: Országos Magyar Vadászkamara

További programok »

FEL