Nemzetközi táncversennyel kezdődött a Summer Dance Fesztivál Gyulán

2019. július 22. 09:31 | Kovács Andrea

Második alkalommal rendezik meg Gyulán a Hungarian Summer Dance Festivalt. A július 21 től 25-ig tartó rendezvény vasárnap nemzetközi táncversennyel kezdődik, amelyre hazánkból és külföldről több mint 200 pár mérte össze tudását. A táncversenyen békéscsabai sikerek is születtek.

A békéscsabai Nyíri Lajos Táncsport Egyesület versenyzője, Kovács Anna és Kovács Zoltán 7 éve táncolnak együtt és egy éve vesznek részt versenyeken. A páros férfi tagja elmodta: Senior E kategóriában, standard ás latin táncokban versenyeznek, de az I. Gyulai Tánfesztiválon felnőtt kategóriában indultak. Standard kategóriában első, míg latin kategóriában második helyezést értek el. Kovács Zoltán hozzátette: nagyon elégedettek az eredményükkel, hiszen sokkal fitalabbakkal kellet versenyezniük és inkább a standard táncok az erősségük.

 

I. Gyulai táncverseny  Fotó: Ujházi György

I. Gyulai táncverseny Fotó: Ujházi György

 

A Hungarian Summer Dance Festivalt már második alaklommal rendezik meg Gyulán, de az idén első alkalommal táncversennyel indították az egy hetes tánckurzust – mondta el a versenyt és fesztivált szervező Botafogo Táncegyüttes egyik vezetője. A versenyre több országból érkeztek párosok, több mint kétszáz nevező indult a megmérettetésen. Hozzátette: azért is különleges ez a klubközi verseny, mert nyáron ritkák az ilyen rendezvények.

 

I. Gyulai táncverseny  Fotó: Ujházi György

I. Gyulai táncverseny Fotó: Ujházi György

 

Összesen 42 kategóriában lehetett nevezni a gyulai táncversenyre: standard és latin táncoktól a kezdő, basic kategóriáktól a haladó, open kategóriákig, amelyben már a profi táncosok is összemérethették tudásukat – tette hozzá Horváth Zoltán. A szervezők hagyományteremtő szándékkal szervezték a táncversenyt a négy napos, nemzetközi fesztivál elejére.

További programok »

Gyula

Közgés diák lett a legjobb egészségturizmus-szervező

A Gál Ferenc Egyetem Egészség- és Szociális Tudományi Kara első alkalommal szervezte meg a Legyél te a Dél-Alföld legjobb egészségturizmus-szervezője versenyt középiskolás diákok számára. A verseny partnerségben valósult meg a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Békés Vármegyei Szervezete, a Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft. és az Erkel Ferenc Kulturális Központ és Múzeum Nonprofit Kft. együttműködésével.
2024. március 27. 19:14
FEL