Nemzetközi porondon szerepeltek a Békés megyei harcosok

2019. február 12. 14:06 | behir.hu

A kick-box sport hazai mezőnyének számos résztvevője indult a Karlovac Open Kick- box Európa Kupán. A horvát városban az ország számos klubjából több versenyző adott le nevezést. Ezzel a versennyel megkezdődött a" menetelés", a győri utánpótlás kick-box Európa-bajnokságon induló magyar válogatottba kerülésért.

A Magyar Kick-box Szövetségnél az egyik induló az országos bajnok, a másik a ranglista vezetője. A versenyztők február 8-10 között Horvátországban, Karlovacban, a következő hétvégén Pozsonyban, majd Battonyán (Barátság Kupa), március elején Írország fővárosában, Dublinban, a békéscsabai kick-box diákbajnokság országos döntőjén (március 23), illetve Olaszországban, végül Innsbruckban és a májusi, budapesti Világkupán mérik össze tudásukat

A mostani versenyen 31 ország 179 klubjának 1108 sportolója 1890 nevezéssel lépett küzdőtérre. A Békés Megyei Harcművész Szövetség beszámolója szerint a nagy induló létszám nemegyszer ki is fogott a hazai rendezőkön, előfordultak jelentős csúszások a lebonyolításban. A megyei szervezet klubjai közül mind a József Attila Lakótelepi SE, mind a Kondorosi Kick-box SE, mind a battonyai Barátság SE jól szerepelt.

A battonyai Mezei Nikolett kettős győzelmet aratott és sikeres volt Mészáros Attila visszatérése is light-contactban. A kondorosiaknál új versenyzői csapat formálódik. A klubok rangsorában az első a csepeli Halker-Király team lett – ide igazoltak az ősszel az újkígyósi kick-boxosok, tehát már fővárosinak számítanak,eredményeik oda számítanak  – a másodikok  viszont a lakótelepiek lettek.  Debreczeni Dezső vezető edző szerint meglátszott az, hogy kinek voltak versenyei tavaly év végén és januárban, nekik zömében jobban sikerült a ráhangolódás a versenyre. A jövő héten Pozsonyban csapnak össze a fiatalok.

 

Eredmények:

POINT-FIGHTING  szabályrendszer

Felnőtt korosztály:

63 kg. 2.Hidvégi  Nándor (Békéscsabai Lakótelepi SE-Debreczeni team)

 

Junior korosztály

69 kg.

3.Laczó Tamás (Békéscsabai Lakótelepi SE-Debreczeni team)

3.Viczián  Roland  (Békéscsabai Lakótelepi SE-Debreczeni team)

 

74 kg. 1.Czár  Tibor (Békéscsabai Lakótelepi SE-Debreczeni team)

79 kg. 3. Czár  Tibor (Békéscsabai Lakótelepi SE-Debreczeni team)

50 kg. 1.Viczián  Vivien (Békéscsabai Lakótelepi SE-Debreczeni team)

+70 kg. 1.Koszecz  Boglárka (Békéscsabai Lakótelepi SE-Debreczeni team)

 

 

Kadet 2 (ifjúsági) korosztály

37 kg. 3.Malatyinszki  Bendegúz (Békéscsabai Lakótelepi SE-Debreczeni team)

69 kg. 3.Szák  Tamás (Békéscsabai Lakótelepi SE-Debreczeni team)

+69 kg.

3.Molisz  Zoltán (Békéscsabai Lakótelepi SE-Debreczeni team)

3.Csiernyik  Levente (Békéscsabai Lakótelepi SE-Debreczeni team)

32 kg. 1.Petró  Lili (Békéscsabai Lakótelepi SE-Debreczeni team)

37 kg. 2. Petró  Lili (Békéscsabai Lakótelepi SE-Debreczeni team)

46 kg. 3.Hegedűs  Hanga (Békéscsabai Lakótelepi SE-Debreczeni team)

65 kg. 3.Csüllög  Dorina (Békéscsabai Lakótelepi SE-Debreczeni team)

+65 kg. 1.Koszecz  Boglárka (Békéscsabai Lakótelepi SE-Debreczeni team)

Kadet 1 (serdülő) korosztály

28 kg. 2.Pántya  Márk (Békéscsabai Lakótelepi SE-Debreczeni team)

32 kg. 3.Matuska  Máté (Békéscsabai Lakótelepi SE-Debreczeni team)

37 kg. 2.Malatyinszki  Bendegúz (Békéscsabai Lakótelepi SE-Debreczeni team)

42 kg. 3. Malatyinszki  Bendegúz (Békéscsabai Lakótelepi SE-Debreczeni team)

47 kg. 2. Malatyinszki  Bendegúz (Békéscsabai Lakótelepi SE-Debreczeni team)

28 kg. 1.Kozmann  Mónika (Békéscsabai Lakótelepi SE-Debreczeni team)

32 kg. 1.Petró  Lili (Békéscsabai Lakótelepi SE-Debreczeni team)

42 kg. 1.Pántya  Réka (Békéscsabai Lakótelepi SE-Debreczeni team)

47 kg. 3. Pántya  Réka (Békéscsabai Lakótelepi SE-Debreczeni team)
 

Gyermek korosztály

24 kg. 3.Lázár  Noel (Kondorosi Kick-box  SE)

33 kg. 3.Matuska  Máté (Békéscsabai Lakótelepi SE-Debreczeni team)

24 kg. 2.Debreczeni Frida (Békéscsabai Lakótelepi SE-Debreczeni team)

30 kg. 1. Fördös  Jázmin (Békéscsabai Lakótelepi SE-Debreczeni team)

+ 36 kg. 3. Jancsó Lili (Békéscsabai Lakótelepi SE-Debreczeni team)

 

 

Kezdők:

Kadet 2 (ifjúsági) korosztály

 42 kg. 1.Csiernyik  Zsombor (Békéscsabai Lakótelepi SE-Debreczeni team)

47 kg. 2.Szák  Dániel (Békéscsabai Lakótelepi SE-Debreczeni team)

+ 69 kg. 1. Csiernyik  Levente (Békéscsabai Lakótelepi SE-Debreczeni team)

65 kg. 3.Csüllög  Dorina (Békéscsabai Lakótelepi SE-Debreczeni team)
 

Kadet 1 (serdülő) korosztály

28 kg. 2.Szaszák  Dominik (Békéscsabai Lakótelepi SE-Debreczeni team)

28 kg. 3.Kása  Hanna (Békéscsabai Lakótelepi SE-Debreczeni team)

32 kg. 3.Hódos  Lilla (Kondorosi Kick-boksz SE)

+ 47 kg. 1.Péter  Magdolna (Békéscsabai Lakótelepi SE-Debreczeni team)

 

 

Gyermek korosztály

Fiúk

24 kg. 3.Lázár  Noel (Kondorosi Kick-box  SE)

30 kg. 1.Matuska  Máté (Békéscsabai Lakótelepi SE-Debreczeni team)

24 kg. 2.Debreczeni Frida (Békéscsabai Lakótelepi SE-Debreczeni team)

27 kg.

1. Debreczeni Frida (Békéscsabai Lakótelepi SE-Debreczeni team)

3.Laurinyecz Emma (Kondorosi Kick-box  SE)

33 kg. 2.Fördös  Jázmin (Békéscsabai Lakótelepi SE-Debreczeni team)

+36 kg. 1.Jancsó Lili (Békéscsabai Lakótelepi SE-Debreczeni team)

Grand Champion junior: 1.Viczián  Roland (Békéscsabai Lakótelepi SE-Debreczeni team)

Csapatverseny: kadet 2: 1. (Békéscsabai Lakótelepi SE-Debreczeni team)

 

 

LIGHT-CONTACT szabályrendszer

Felnőttek

74 kg. 1.Mészáros  Attila (Békéscsabai Lakótelepi SE-Dohányos team)
Junior

65 kg. 1. 1.Mezei  Nikolett (Barátság SE, Battonya)

 

 

KICK-LIGHT szabályrendszer

Felnőtt:

74 kg. 3.Mészáros  Attila (Békéscsabai Lakótelepi SE-Dohányos team)

Junior

65 kg.

1.Mezei  Nikolett (Barátság SE, Battonya)

2.Kürti  Bonita (Békéscsabai Lakótelepi SE-Dohányos team)

70 kg. 2. Kürti  Bonita (Békéscsabai Lakótelepi SE-Dohányos team)

További programok »

Sport

Az utolsó másodpercekben csúszott ki a továbbjutás a Békéscsaba kezéből

A TAPPE-Békéscsabai Előre NKSE 24–24-es döntetlent játszott hazai pályán az Alba Fehérvár KC ellen a női kézilabda Magyar Kupa 4. fordulójában, ez pedig a versenykiírás szerint a vendégeknek kedvezett. A Fejér vármegyeiek pár másodperccel a vége előtt, Szabó Kitti sikeres büntetőjével harcolták ki a továbbjutást.
2024. december 21. 21:00
FEL