Nemzeti sportkutyás bajnokság lesz Dobozon

2021. augusztus 19. 18:25 | behir.hu

Szeptember 18-19-én várhatóan Dobozra látogat majd a kutyás társadalom színe-java, ugyanis a Magyarországi Német Juhászkutya Klub a településen rendezi meg az I. Körös Kupa elnevezésű nemzeti bajnokságot. A verseny kapcsán az MNJK kiképzési felügyelőjével Mészáros Mátéval beszélgettünk.

– Elöljáróban beszéljünk néhány gondolatot a szervezetről. Mit tudhatunk a Magyarországi Német Juhászkutya Klubról?

– Az MNJK, azaz a Magyarországi Német Juhászkutya Klub a német juhászkutya magyarországi fajtaegyesülete. A szervezet az anyaországi egyesület szakmai felügyelete alatt irányítja a fajta hazai tenyésztését, kiképzését és tartását. Célunk, hogy olyannak őrizzük meg a német juhászkutyát, ahogyan a fajta alapítója, Max von Stephanitz az 1900-as évek elején megálmodta. Szervezetünk 1987 óta szervez versenyeket, vizsgákat és kiállításokat is.

 

– A Német juhászkutyát sokan ismerik, hiszen az egyik legnépszerűbb kutyafajta, de talán a fajta kialakulásáról és a fajtán belüli különbségekről érdemes beszélni néhány szót.

– Igen, a német juhászkutya az egyik legnépszerűbb fajta, jelenleg a világ kutya populációjának 33%-át, azaz egyharmadát adja. Köszönhető ez annak, hogy az egyik leguniverzálisabb kutyafajta. Több mint 100 évvel ezelőtt, 1899-ben, mint nyájőrző és terelőkutya kezdődött el a tenyésztése, de később hűsége, harmónikus testfelépítése, őrző-védő készsége, temperamentuma, sokoldalú alkalmazhatósága révén az ember ideális segítőtársává vált. Ma már családtag, sporttárs, szolgálati kutya, az ember barátja, segítője.

Az 1980-as évek óta beszélhetünk egy fajtán belüli különválásról. Vannak a klasszikus küllem, vagy show kutyák. Ők azok, akiket mindenki ismer és könnyen beazonosít, a barna-fekete színével, masszív testfelépítéssel, leeső hátvonallal. A fajtán belül azonban van a munka, vagy szolgálati vonal is, jellemzően fekete, vagy ordas színnel, könnyebb testfelépítéssel és hatalmas munkakedvvel.

- Ilyen kutyákat láthatunk majd Dobozon is szeptemberben? Mire számíthatnak a kilátogatók?

Igen, a sportkutyás versenyzők jó része munka vérvonalú német juhászkutyával dolgozik, de vannak olyanok is, akik küllem kutyával értek már el nagyon szép eredményeket. Úgy gondolom, hogy szeptember 18-19-én a német juhászok lesznek többségben, de bízom benne, hogy sokféle kutyát láthat majd a közönség, hiszen a nevezés nem fajtához kötött. Kategóriánként hirdetünk majd első három helyezettet, de szervezetünk jellegéből adódóan a nemzeti bajnoki címet csak német juhászkutyának adhatjuk oda, így a kategóriában legmagasabb pontszámot elérő németjuhász lesz a magyar bajnok, de az első helyezett más kutyafajta is lehet.

Galéria

- Mit takarnak a kategóriák?

A versenyben van BH, IGP 1, IGP 2 és IGP 3-as kategória, ez ebben a sorrendben egy növekvő képzettségi szintet takar, amit megfelelő felkészülés után vizsgával szerezhetnek meg a kutyák. A BH egy alap engedelmesség, az IGP-ben viszont ezen kívül van őrző-védő és nyomkövető ágazat is, természetesen szintenként emelkedő nehézségi fokkal.  A dobozi versenyen mindenből láthat majd a közönség, ami azt gondolom, hogy igazi kuriózum lesz azoknak, akik nem ismerik ezt a sportot. Családi programnak mindenképpen tökéletes lesz ez a két nap.

- Végezetül pedig néhány gondolatot a jövőről? Mi szerepel még az idei évi kutyás naptárban?

A dobozi verseny után a következő fontos esemény a 2021-es világbajnokság lesz Spanyolországban. Ide készül már az az öt kutyavezető és kutyája, akik válogatón kvalifikálták magukat. Úgy tudom többen is jelezték már, hogy jönnek majd Dobozra, nekik ez a verseny remek felkészülés lesz. Ezen kívül tervezünk még idén kiállítást és versenyt is, de az egyik legfontosabb dátumunk az 2023 őszén lesz, ugyanis ekkor mi rendezhetjük meg a világbajnokságot Győrben, mintegy 600 kutya részvételével. A rendezés lehetőségét 2020 őszére kaptuk meg eredetileg, de világjárvány miatt ez sajnos elmaradt. A rendezés lehetőségét így 2023-ra tudta visszaadni a világszervezet, erre készülünk nagyon.

 

 

További programok »

FEL