Nemzeti értékekből vetélkedtek, ezüstöt hoztak haza a Békés megyei diákok

2019. szeptember 30. 18:09 | behir.hu

A középiskolások versenyében a Békéscsabai Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium csapata érdemelte ki a második helyet

Az Agrárminisztérium és a Hungarikum Bizottság 2018-ban pályázatot írt ki nemzeti értékeink megismertetése és népszerűsítése érdekében vetélkedők szervezésére, melyen a magyarországi megyék és a külhoni nemzetrész értéktárak indulhattak. A felhívásra a Békés Megyei Önkormányzat (BMÖ) is jelentkezett azzal a céllal, hogy a fiatalokat bevonja a hungarikumok, értékek megőrzésébe, gyűjtésébe, megismerésébe.

– A pályázaton nyertünk 3 millió forintot, melyből a BMÖ a Békés megyei értékek illetve hungarikumok témakörében vetélkedőt szervezett általános iskolák felső tagozatos továbbá középiskolások 4 fős csapatai részére, három fordulóban. A vetélkedő célja az volt, hogy a fiatalokat bevonja a hungarikum mozgalomba, elméleti és tárgyi tudásukat bővítse a magyarság közösségének értékei kapcsán – tudatta Zalai Mihály, a Békés Megyei Önkormányzat elnöke.

A településeken megtartott iskolai válogatók után zajlottak a járási középdöntők, majd következett a megyei döntő. A két korosztály első helyezett csapata az országos döntőn képviselte Békés megyét.

A Balatongyöröki Ifjúsági Táborban megrendezett kétnapos vetélkedőn 15 általános iskolás, 12 középiskolás csapat vett részt. A verseny középpontjában a hungarikumok és a Magyar Értéktárban szereplő kiemelkedő nemzeti értékek megismerése állt. A diákok összetett elméleti és ügyességi feladatok megoldásában mérték össze erejüket a versenysorozaton.

Az általános iskolások közül az első helyen a Tatai Református Gimnázium, a második helyen a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskola, a harmadik helyen a Sárospataki II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola diákjai végeztek. A középiskolások döntőjét a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma nyerte, a második és a harmadik helyet pedig a Békéscsabai Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium és a Zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium tanulói szerezték meg.

A „Unicumok” elnevezésű csapat tagjai Baksay Réka, Székács Kristóf, Székács Márk, Tóth Gergő, felkészítő pedagógusuk Zanócz Szilvia.

További programok »

FEL