Nem várható árcsökkenés a sertéshúspiacon

2023. május 29. 17:35 | behir.hu

Visszaeső belföldi és exportértékesítés jellemezte az élelmiszeripar első negyedévét, de a második negyedévtől lassan normalizálódhat a helyzet. A költségek mérséklődése már a fogyasztói árakban is érezhető, kivéve a sertéshúsoknál, itt még folytatódhat a drágulás.

Az első negyedévben az élelmiszeripar belföldi és az exportértékesítés volumenindexe is egyaránt 10 százalékot meghaladó mértékben esett vissza a tavalyi első negyedévhez képest – fogalmazott Éder Tamás, a Felelős Élelmiszergyártók Szövetségének társadalmi elnöke. Ez azt jelenti, hogy idén már nem működött az, ami korábban, jelesül, hogy az élelmiszeripar számára nehéz időszakokban az export jelentsen mentőövet a gyártóknak.

A FÉSZ-elnök szerint a visszaesés oka lehet például az alapanyaghiány, illetve az energiahordozók árának növekedéséből adódó alacsonyabb szintű termelés. Bizonyos energiaigényes műveleteket a feldolgozók igyekeztek minimális szintre szorítani, emiatt is kevesebb áru készült, de feltehetően hozzájárult az export mérséklődéséhez az Európában is jellemző fogyasztáscsökkenés is.

Tavaly a harmadik negyedév a termelésben pluszos volt, a negyedik már mínuszos, de a belföldi értékesítés a harmadik negyedévben már stagnált, a negyedikben pedig már 6 százalékkal esett.A húspiacon speciális a helyzet, hiszen míg más ágazatokban az alapanyagár csökkenése miatt valóban az élelmiszerek esetében is várható a fogyasztói árak csökkenése, a sertéshúspiacon ebben az évben szinte folyamatos növekedés volt év eleje óta, és mivel ezzel sem érték még utol a sertésárak emelkedése miatti költségnövekedést. Tovább bonyolítják a helyzetet a kötelező akciózások, amelyeknek az élelmiszeriparra gyakorolt hatását még nem tudják felmérni.

Forrás: Agrokep.hu

További programok »

FEL