Nem tudnak szabadulni a mamahotelből az európai fiatalok

2019. május 17. 07:46 | behir.hu

Minden negyedik 25 és 34 év közötti fiatal még a szüleivel él az Európai Unióban az Eurostat 2017-es adatai szerint. A magyar fiatal férfiak fele, a nők harmada lakik egy fedél alatt felmenőivel.

Az uniós fiatalok 28,5 százaléka még 34 éves korára sem hagyja el a szülői házat az Európai Unió statisztikai hivatalának adatai alapján. A férfiak sokkal inkább hajlamosak a harmincas éveik elején is a „mamahotelben” maradni, a 25-34 éves korosztályba tartozó férfiak több mint harmada (35 százalék), míg a nőknek csak ötöde (22 százalék) élvezi még szülei vendégszeretetét.

Az uniós statisztika alapján az északi országok fiataljai a legönállóbbak, a dánoknak mindössze 3, a finnek 5, a svédeknek pedig 6 százaléka lakik még a szüleivel a 25-34 évesek közül.

A családi fészek melegét leginkább a horvát (60 százalék), a szlovák (57 százalék) és a görög (56 százalék) fiatal felnőttek élvezik a vizsgált korcsoportból, ezekben az országokban az uniós átlagnál kétszer nagyobb arányban vannak a mamahotelek lakói.

A magyar fiatalok sem sietik el az önálló háztartásba költözést, a 25-34 évesek négytizede nem akar, vagy nem tud saját háztartást vezetni, ami az EU-s átlagnál jóval magasabb arányt jelent. A magyar férfiak fele (49 százalék), a nők harmada (32 százalék) él még együtt a szüleivel.

Az európai fiatalok átlagosan 26 éves korukban költöznek el szüleiktől, de az önálló élet megkezdésének ideje jelentősen eltér az egyes tagállamokban. Észak-Európában például már jellemzően húszas éveik elején elköltöznek otthonról a fiatalok. A svédek járnak az élen, akik már 18 és fél évesen elbúcsúznak a szülői háztól. Luxemburgban 20, Dániában 21, Finnországban pedig 22 évesen kerítenek erre sort.

Átlagos életkor a szülői ház elhagyásának idején az Európai Unióban (Fotó: Eurostat)

 

A kiköltözéssel a horvátok várnak a legtovább, ők átlagosan 32 évesen érzik elérkezettnek az időt a saját lakásba költözésre. Őket a szlovákok és a máltaiak követik 31-31 évvel, de az olasz fiatal felnőttek is csak a 30. születésnapjuk után döntenek a családi fészek elhagyása mellett. A későn költöző nemzetek közé tartoznak még a bolgárok, a spanyolok, a görögök és a portugálok is, akik egyaránt 29 év felett kezdik az önálló életüket.

A magyarok is az uniós átlagnál idősebben, 27 évesen lépnek ki végleg szüleik otthonából.

A nők szinte minden tagországban a férfiaknál fiatalabb életkorban döntenek az önálló életkezdés mellett, az egyetlen kivételt Svédország jelenti, ahol a férfiak ha nem is sokkal, de megelőzik a nőket ezen a téren, előbbiek 18,4, utóbbiak 18,5 évesen intenek búcsút a szülői háznak.

A nemek közötti legnagyobb különbséget Romániában, Bulgáriában és Horvátországban találjuk, hazánk pedig Görögország mögött az ötödik ebben a tekintetben. A magyar nők átlagosan 25,8 évesen kezdenek önálló életet, két és fél évvel fiatalabban, mint férfitársaik.

Forrás: Világgazgadáság

 

További programok »

FEL