Nem mondtak igazat, eljárás indult ellenük

2018. szeptember 7. 10:59 | behir.hu

Hatóság félrevezetése miatt indul eljárás három nő ellen, mert azt állították, hogy késsel támadt rájuk egy férfi Vésztőn. A rendőrségi eljárás során, többszöri tanúkihallgatások után kiderült, hogy nem történt ilyen bűncselekmény.

Késsel támadt rá és társaira egy férfi, erről tett bejelentést július 9-én, 1 óra 30 perckor egy vésztői nő. Elmondta, hogy egy rendezvényről mentek haza, amikor Vésztőn, a Békési út és a Bajcsy – Zsilinszky Endre utca kereszteződésében odafutott hozzájuk a férfi és egyiküket megöléssel fenyegette. A bejelentő és a vele lévő két nő először egyformán mondták el, hogy mi történt. A Szeghalmi Rendőrkapitányság a garázdaság gyanúja miatt elrendelt nyomozás során meghallgatta a férfit is, aki tagadta, hogy fenyegette volna a társaságot. Látta őket az utcán, de csak távolról és nem ment oda hozzájuk. A rendőrök teljeskörűen ellenőrizték a három nő által elmondottakat, majd ismételten meghallgatták őket. Ekkor már ketten azt mondták, hogy a férfi nem is támadt rájuk, nem történt bűncselekmény. A bejelentő kezdetben tartotta magát ahhoz, amit korábban mondott. Miután szembesítették azzal, hogy a nyomozás adatai nem támasztják alá az állításait és társai már elismerték, nem mondtak igazat, ő is bevallotta, hogy csak kitalálták a történetet.

A Szeghalmi Rendőrkapitányság hatóság félrevezetése vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt mindhárom vésztői nő ellen büntetőeljárást indít.

 

Forrás: police.hu

További programok »

Kék hírek

Speedmarathon: 24 órás sebességellenőrzést tart a rendőrség Békésben is

Az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata, a ROADPOL kezdeményezéséhez csatlakozva a rendőrség péntek reggel 6 órától szombat reggel 6 óráig 24 órás sebességellenőrzést tart országszerte. A Speedmarathon elnevezésű akcióban Békés vármegye közel 100 pontján méri a rendőrség a közlekedők sebességét.
2024. április 19. 15:31
FEL