Nehezített szezon előtt a magyar vetőmagágazat

2022. május 10. 07:25 | behir.hu

Áremelkedésre és exportpiaci zavarokra számít az idei szezonban a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet. A növekvő inputanyag és energiaárak, inflációs hatások, valamint a külpiaci bizonytalanságok a szektorban már most is éreztetik hatásukat, hangzott el a szervezet küldöttgyűlésén. A rendezvényen átadták a Vetőmag Szövetség-díját, amelyet idén dr. Czinkóczky Mihály kapott több mint öt évtizedes munkája elismeréseként.

A vetőmag az élelmiszergazdaság alapja, ezért nagyon fontos, hogy az 1300 fajta vetőmagot előállító magyar ágazat megőrizze versenyképességét a kockázatokkal teli jövőben is – hangsúlyozta Takács Géza. A Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke a szervezet hagyományos küldöttgyűlésen kifejtette a koronavírus világjárvány után még komolyabb nehézségek elé néz a szektor.

A Vetőmag Szövetség adatai szerint az elmúlt három évben csökkent az vetőmag-export értéke, az ukrán-orosz válsághelyzet pedig még inkább nehéz helyzet elé állítja az exportorientált ágazatot. Az egyik legértékesebb exportcikkből, a hibridkukorica vetőmagból például az elmúlt évben 11 milliárd forinttal kevesebbet értékesítettek a külpiacokon. Ez azt jelenti, hogy mintegy 600 ezer hektárra elegendő kukoricamennyiséggel kevesebbet adtak el, elsősorban a keleti piacokon. Pénzügyi problémák miatt Ukrajnába, adminisztratív nehézségek miatt Oroszországba – már az orosz-ukrán konfliktus előtt is -, lényegesen kevesebb kukorica vetőmagot szállítottak a magyar cégek, a válsághelyzet pedig még inkább megnehezíti a térségbe irányuló exportot.

Az elmúlt évben mintegy 15-17 százalékos visszaesés következett be a teljes vetőmag-exportban, a további hatások egyelőre még bizonytalanok. A Vetőmag Szövetség felmérést kezdeményezett a tagsága körében, hogy képet kapjon a várható piaci várakozásokról. A magyar vetőmag évtizedek óta keresett exportcikk, így nemcsak hazánk számára létkérdés a zavartalan üzletmenet, mivel ahol ezeket a magokat elvetik, ott részben erre alapozzák az élelmiszer-előállítást.

Takács Géza elmondta: az elmúlt egy évben a mezőgazdaságban tapasztalt átlagnál kisebb mértékben, 10-15 százalékkal drágultak a vetőmagok. A szövetség prognózisa szerint az következő időszakban áremelkedés következik majd be a vetőmagok területén is.

A vetőmag-előállítás intenzív, nagy ráfordítási igényű termelési módot igénylő tevékenység. A fontos inputanyagok – műtrágya és növényvédő szerek, energiahordozók, ipari gáz, valamint az élőmunka emelkedő költségei miatt szükségessé válik az árak korrekciója. A hazai vetőmagágazat 2021-ben 120 ezer hektáron állított elő vetőmagot, a termés mennyisége meghaladta a 410 ezer tonnát. Magyarországon több mint ezer vállalkozás és intézmény foglalkozik vetőmag-nemesítéssel és -előállítással. A jövőnek dolgozunk, a szaporítóanyagokat minimum 2-3 évre előre meg kell termelnünk, ilyen soha nem látott válsághelyzetek közepette nehéz terveznünk – fejtette ki a szakember.

A rendezvényen ezen kívül elhangzott: a távolabbi jövővel kapcsolatosan a változó klíma jelenti az ágazatra váró legnagyobb kihívást. 2021 az elmúlt tíz év leghűvösebb, egyúttal 1901 óta az egyik legszárazabb év volt Magyarországon. A hideg tavasz hátráltatta növények fejlődését, amelyeknek aztán az aszályos nyárral is meg kellett küzdeniük. A Kárpát-medencében a következő változások várhatók: az átlaghőmérséklet 2050-re 1,5-2 fokkal, 2100-ra akár 3,5-4 fokkal is emelkedhet. A térség vízszegénnyé válhat a jövőben. Már most évente három Balatonnak megfelelő víz hagyja el az országot, és a talajvíz szintje drasztikusan csökken.

Ezek a hatások nem tesznek jót egyik fő gabonanövényünknek sem. A búza hozama a század közepére 8 százalékkal, a század végére akár 21 százalékkal is csökkenhet még fokozott öntözés és műtrágyázás mellett is. Nem jár sokkal jobban a kukorica sem, ott még ennél is nagyobb visszaesésre lehet számítani. A vetőmag-nemesítésnek a stresszhelyzetekhez még inkább alkalmazkodó fajtákat kell a jövőben az agrárgazdálkodók számára biztosítani, ez hatalmas kihívás – hangsúlyozta Takács Géza.

A küldöttgyűlésen Takács Géza elnök és Vida Gyula alelnök átadta az idei Vetőmag Szövetség-díjat. Varga Dóra üvegművész alkotását 2022-ban dr. Czinkóczky Mihály kapta az elmúlt 50 esztendőben az agrár-felsőoktatás területén végzett oktatói munkájáért, a szarvasi vetőmag-gazdálkodási szakmérnök képzés szervezéséért, valamint a magyar vetőmag ágazat fejlődése érdekében kifejtett kiemelkedő tevékenységéért.

Forrás: Agrokep.vg.hu

További programok »

Gazdaság

Tavaly Magyarországon 249 kockázatos termék miatt kellett intézkedni

Az EU Élelmiszer- és Takarmánybiztonsági Riasztási Rendszere (RASFF) alapján 2025-ben Magyarországon 249 kockázatos termék miatt kellett intézkedni, az esetek főként zöldségekhez és gyümölcsökhöz, baromfihúshoz és az abból készült termékekhez, valamint gabonához és pékáruhoz kapcsolódtak, 82 százalékban külföldi előállítású termék volt érintett - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) hétfőn az MTI-vel.
12:18
FEL