Néhány hét alatt mintegy 400 ezer állatot kellett megsemmisíteni a madárinfluenza miatt - mondta Süth Miklós állatorvos vasárnap reggel az M1 aktuális csatornán. Az egykori országos főállatorvos szerint a betegségnek komoly gazdasági következményei vannak, hiszen máshogy nem tudják kezelni, mint a fertőzött állatállomány megsemmisítésével. A tünetek között szerepel az idegrendszeri abnormalitás, a szárnyasok szédelegnek, koordinációs problémáik vannak, az orr- és szemfolyás és a borzolt toll. A most Magyarországon is megjelent vírustörzset már 2014-ben is kimutatták - tette hozzá.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) az MTI-vel csütörtökön azt közölte, hogy az európai madárinfluenza-járvány egyre több országot érint: az utóbbi napokban Ausztria, Németország, Horvátország, Dánia, Hollandia után Olaszország és Svédország is jelezte a betegség jelenlétét vadmadárállományban, illetve baromfitelepeken. A járvány leküzdéséért a magyar állategészségügyi hatóság mindent megtesz, és továbbra is számít az állattartók felelősségteljes együttműködésére - tették hozzá.
Néhány hét alatt 400 ezer állatot kellett megsemmisíteni a madárinfluenza miatt
![MTI Fotó: Máthé Zoltán](
https://behir.hu/web/content/media/2017/09/image-3-400x225.jpg 800w,
https://behir.hu/web/content/media/2017/09/image-3-400x225.jpg 600w,
https://behir.hu/web/content/media/2017/09/image-3-400x225.jpg 1280w)
2016. november 29. 07:35
| behir.hu
Ezek is érdekelhetik
Az EU 665 ezer adag, madárinfluenza elleni oltóanyaghoz biztosít hozzáférést
2024. június 12. 06:23
Nagy veszteség a szárnyasjárvány, de az emberekre nem veszélyes
2024. május 2. 06:35
Több Békés vármegyei állattartó telepen mutatták ki ismét a madárinfluenzát
2024. április 23. 10:08
Békés vármegyében is pusztít a madárinfluenza
2023. december 22. 16:18