Negyedmillió forintot gyűjtöttek az éneklésükkel

2022. április 19. 12:30 | behir.hu

A kétegyházai baptista imaházban tartott nemrég jótékonysági koncertet a Gyulai Erkel Ferenc Vegyeskar.

„Nagy dolgokat tenni nem tudunk, csak kicsiket, nagy szeretettel.” Teréz anya gondolatával kezdte a Gyulai Erkel Ferenc Vegyeskar annak a jótékonysági koncertnek a szervezését, amelyet a közelmúltban rendeztek a kétegyházai baptista imaházban. 

– Fontosnak láttuk, hogy a kórusunk is csatlakozzon azokhoz, akik segítő jobbot nyújtanak az ukrajnai nyomorúságban lévőknek – tájékoztatott Gróza Anna, a vegyeskar egyesületi elnöke, hozzátéve: zenészeik, szólistájuk is első szóra, önzetlenül csatlakoztak a jó ügyhöz. Megfogalmazása szerint az előadott művek a béke óhajtásáról, a reménységről és a háláról szóltak. 

- Legnagyobb örömünkre megtelt az imaház. Az összegyűlt pénzadomány – amely a nagylelkű közönség és a kórus jóvoltából 250 000 Ft volt – a Baptista szeretetszolgálathoz jut el, hisz ők a helyszínen végzik a segítségnyújtást. Lélekemelő volt a szándék, a cél, és a cselekvő összefogás – közölte Gróza Anna.

A vegyeskar egyesületi elnöke, aki maga is a kórus aktív tagja, köszönetét fejezte ki dr. Rákocziné Tripon Emese polgármesternek, Füstös Gyula lelkipásztornak, valamint a hallgatóságnak a lehetőségért és a szeretetteljes jelenlétért.

Forrás: Gyulakult

További programok »

Gyula

Repedten is tökéletes – Díjnyertes bejglik Békés vármegyéből

A bejgli szinte minden magyar háztartás elengedhetetlen része az ünnepi időszakban, ugyanakkor hasonló, tekercselt sütemények egész Európában népszerűek karácsony táján. A pozsonyi tésztából készülő édesség idén több rangos elismerést is hozott Békés vármegye cukrászdáinak, bizonyítva, hogy a hagyomány és a szakértelem együtt különleges eredményeket szül.
2025. december 21. 16:14
FEL