Negyedik lett a magyar női rövidpályás gyorskorcsolyaváltó Phjongcshangban

2018. február 20. 14:30 | behir.hu

 A magyarok második helyen zártak a B döntőben a 3000 méteres váltóversenyben, s úgy lettek negyedikek, hogy az A fináléban két együttest is kizárt a zsűri.

A szakvezetés ezúttal Heidum Bernadettet hagyta ki a csapatból, azaz Keszler Andrea, Jászapáti Petra, Bácskai Sára Luca és Kónya Zsófia alkotta a magyar négyest.

Az 500 méteren tizedik, az 1000 méter selejtezőjéből alig egy órája továbbjutott Keszler a rajtnál megtartotta a második helyet a hollandok mögött, akik azonnal óriási tempót diktáltak. Alig telt el néhány kör, amikor már a japánok és az oroszok is leszakadtak a magyar és a holland kvartettől. A németalföldi váltó egy pillanatra sem lassított, végig maximális sebességen ment minden tagja, így a legutóbb olimpiai hatodik, egyúttal világ- és Európa-bajnoki ezüstérmes magyar négyesnek nem volt esélye az előzésre.

Hollandia végül 4:03.471 perces új világrekorddal győzött, a magyarok "csak" tapadni tudtak az éllovasra, de így is a régi világcsúcson belül, 4:03.603 perccel értek célba. A régi rekordot a dél-koreaiak tartották 4:04.222 perccel.

A fináléban a papírformát igazolva, a hazai közönség legnagyobb örömére a Koreai Köztársaság kvartettje nyert Kína csapata előtt úgy, hogy célfotó döntött. A zsűri viszont szabálytalanság miatt kizárta a kínai és a kanadai négyest is, ezáltal a magyarok két pozíciót előreléptek, a hollandok pedig bronzérmesek lettek.

 

"Felnéztem és nem akartam elhinni a 4:03-at"

 

"Nem azért nem örültünk, mert elégedetlenek voltunk, hanem mert rettenetesen elfáradtunk. Örültünk, hogy lihegünk" - mondta nevetve a magyar staféta 19 éves befejező embere, Jászapáti Petra.

A harmadik olimpiáján szereplő Keszler kifejtette, nincs bennük csalódottság, hogy megnyert B döntő esetén meglett volna a bronzérem, mivel minden más versenyen hatodikként zártak volna, így inkább csak örülnek a két hely előrelépésnek.

"Annyira gyors volt a tempó, hogy nem mertem megnézni a köridőket a kivetítőn. Nem sajnálom a bronzot a hollandoktól, úgy mentek világcsúcsot, hogy az elejétől a végéig vezettek, ami elképesztő. Ott a helyük" - fogalmazott Keszler, aki hozzátette, három másodpercet javítottak az országos csúcson.

A tatabányai sportoló az ünneplésről annyit mondott, hogy mennek vacsorázni a McDonald'sba, mert most megérdemlik. De neki még versenye van, illetve a többiek is ugyanúgy edzenek tovább, mivel közeleg a junior és a felnőtt világbajnokság is, így legfeljebb a csütörtöki versenynapot követően lesz valamiféle ünneplés.

"Az elején nagyon izgultam, kicsit le is maradtunk nálam, de aztán felvettem a ritmust" - nyilatkozott phjongcshangi olimpián most debütáló Kónya Zsófia, aki Keszlerhez és az ezúttal tartalék Heidumhoz hasonlóan tagja volt a Szocsiban hatodik együttesnek is. A világcsúcsról azt mondta: "Felnéztem és nem akartam elhinni a 4:03-at."

A januári Európa-bajnokságon 1500 méteren bronzérmes Bácskai szintén azt emelte ki, hogy elején még voltak gondjai, mert nincsenek hozzászokva ilyen sebességhez, ezért nagyon fura érzése volt. Ő a világcsúcsról úgy vélekedett, hogy elsőre azt hitte, legfeljebb néhány századdal vagy tizeddel döntötték meg a hollandok, 4:03-as időre nem számított, alig akart hinni a szemének.

A női váltó sorozatban harmadszor végzett pontszerző helyen: Vancouverben ötödik, Szocsiban pedig hatodik lett. Mindhárom stafétának tagja volt Keszler és Heidum.

Ez a harmadik magyar pontszerző helyezés Phjongcshangban, előzőleg Liu Shaolin Sándor ötödik, Jászapáti Petra pedig hatodik lett 1500 méteren rövidpályás gyorskorcsolyában.

 

Eredmények:

Rövidpályás gyorskorcsolya, női 3000 méteres váltó

1.   Koreai Köztársaság (Csoj Min Dzsong, Kim Alang, Sim Szuk Hi, Kim Je Dzsin) 4:07.361 perc
2. Olaszország (Lucia Peretti, Cecilia Maffei, Martina Valcepina, Arianna Fontana) 4:15.901
3. Hollandia (Yara van Kerkhof, Lara van Ruijven, Suzanne Schulting, Jorien ter Mors)
4. Magyarország (Jászapáti Petra, Bácskai Sára Luca, Kónya Zsófia, Keszler Andrea)

 

Forrás: MTI

További programok »

FEL