Négy magyar érem a Nemzetközi Kémiai Diákolimpián

2018. július 29. 17:31 | behir.hu

Négy érmet nyertek az 50. Nemzetközi Kémiai Diákolimpián a magyar diákok, a vasárnap befejeződött verseny nem hivatalos rangsorában Magyarország a tizedik helyen végzett.

Az első kémiai diákolimpiát rendező ország utódai, Csehország és Szlovákia közösen szervezték az idei jubileumi versenyt, amelyen 76 ország tanulói vettek részt. Sajgó Mátyás, a miskolci Földes Ferenc Gimnázium tanulója arany érmet szerzett.

Botlik Bence, az ELTE Apáczai Csere János Gimnáziumból ezüstérmes lett. Arany Eszter, a veszprémi Lovassy László Gimnázium és Czakó Áron, a nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnázium tanulója bronzérmet nyert.

A 76 résztvevő nemzet nem hivatalos rangsorában ez a tizedik körüli helyezést jelenti – közölte vasárnap az MTI-vel Magyarfalvi Gábor adjunktus, a csapat vezetője.

A magyar csapat válogatóját és előkészítőjét az ELTE Kémiai Intézete végezte a nemzeti tanulmányi versenyek legjobbjai közül válogatva. A részvételt az Emberi Erőforrások Minisztériuma segítsége tette lehetővé.

A versenyen ismét a magyar csapat vezetőjét választották az nemzetközi intézőbizottság elnökének.

 

Forrás: MTI

 

További programok »

Itthon

A természet lágy öle – Ökotábort tartottak a békéscsabai levendulás kertben

A Zöld 14 Egyesület hatodik éve rendezte meg öko-táborát a 3 ezer négyzetméteres külterületi zárt kertjében. A levendulabokrok és természet ölelésében megrendezett táborban az általános iskolás korosztálynak az ökológiai tudatosság és a fenntarthatóság fontosságát igyekezetek hangsúlyozni játékos, kötetlen formában.
17:17
FEL