Négy évre ítélték a barátját agyonverő gerendási férfit

2021. június 3. 16:35 | behir.hu

Jogerősen négy év börtönbüntetéssel sújtott csütörtökön a Szegedi Ítélőtábla egy 55 éves gerendási férfit, aki olyan súlyosan bántalmazta 2018-ban barátját, hogy néhány óra múlva meghalt - tájékoztatott a táblabíróság.

A vádlottat halált okozó testi sértés bűntettében mondta ki bűnösnek a bíróság.

Mentőt hívtak 2018. július 17-én hajnalban a Békés megyei Gerendásra egy út mellett fekvő, eszméletlen, de még lélegző férfihez, akiről azt feltételezték, elütötte egy jármű. A rendőrség cserbenhagyásos gázolás miatt indított büntetőeljárást, és július 23-án 250 ezer forintos nyomravezető díjat is kitűzött annak érdekében, hogy kézre kerítsék a vétkes sofőrt. Alig egy héttel később azonban kiderült, hogy a férfi erőszakos bűncselekmény áldozata lett.

A vádlott és a sértett barátok voltak, szinte minden nap együtt italoztak. Július 16-án a vádlott házánál ittak, majd összevesztek, mert a sértettet a házigazda hazaküldte. Végül s sértett elindult, de annyira részeg volt, hogy harminc méterre a háztól elesett, és nem tudott fölkelni. A környékbeliek észrevették, az út melletti füves területre fektették a magatehetetlen férfit, és szóltak a barátjának.

A vádlott kiment hozzá, majd amikor kettesben maradtak, acélbetétes munkavédelmi bakancsával legalább háromszor megrúgta fekvő barátját, és újra hazaküldte. A férfi nem tudott mozdulni, ezért a vádlott újra bántalmazni kezdte, ütötte, rugdosta, és hanyatt is lökte a sértettet, aki beverte a fejét az aszfaltba.

A vádlott ekkor megijedt, megpróbálta barátját - szakszerűtlenül -újraéleszteni, és kétoldali sorozat-bordatörést is okozott neki. Ezután visszament vízért a házba, lemosta a sértettet, hogy eltüntesse a bántalmazás nyomait, a bakancsát pedig papucsra cserélte. Az eszméletlen férfihez ezután hívott mentőt az egyik környékbeli.

A sértett a kórházban néhány óra múlva, a bántalmazás során elszenvedett sérülések miatt életét vesztette.

A táblabíróság jogerős döntésével enyhítette a vádlottra az első fokon eljáró Gyulai Törvényszék által kiszabott ötéves börtönbüntetést.

Forrás: MTI

További programok »

Itthon

Átadták Békés vármegye első iskolai mintazárkáját

Átadták Békés vármegye első iskolai mintazárkáját a békéscsabai Szent-Györgyi Albert Technikumban, pénteken. Az intézmény a Büntetés-végrehajtási Szervezet együttműködésével azért hozta létre a gyakorlati oktatásra is alkalmas helyiséget, hogy a rendészet és közszolgálat ágazat diákjai a valós körülmények között ismerjék meg a büntetés-végrehajtási környezetet.
2024. április 19. 17:21
FEL