Négy baleset - hármat kerékpárosok okoztak

2017. november 7. 10:58 | behir.hu

Békés megyében november 6-án négy személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés a rendőrségre. A négy balesetből három Békéscsabán történt, és mindhárom esetben kerékpárosok szabálytalansága vezetett az ütközéshez.

Először 6 óra 50 perckor ütközött össze egy személygépkocsi és egy kerékpáros, majd 15 óra 15 perc körül és egy órával később a Bartók Béla úton, valamint az Andrássy úton is két-két kerékpáros ment egymásnak. A három balesetben három kerékpáros sérült meg, egyikük állapota sem súlyos.

Ezeken kívül Gyulán történt még egy személyi sérüléssel járó közlekedési baleset. A Pomucz tábornok utca és a Nagyváradi út kereszteződésében, 14 óra 20 perckor személygépkocsi kerékpárossal ütközött. A kerékpáros nő könnyű sérülést szenvedett.

Forrás: police.hu

További programok »

Itthon

Helytállás a hidegben – teszik a dolgukat a védekezésben részt vevő szervezetek

Az összehangolt, terv- és szakszerű védekezésnek, a védekezésben résztvevő valamennyi hivatásos szerv és civil szervezet áldozatos munkájának, illetve a Békés vármegyei lakosság fegyelmezettségének, egymásra figyelésének köszönhetően eddig eredményesen vettük fel a küzdelmet a téli rendkívüli időjárás kihívásaival szemben – hangzott el a Békés Vármegyei Területi Védelmi Bizottság részleges koordinációs értekezletén, vasárnap.
2026. január 11. 15:17
FEL