Hogy ne fogyjon el a levegő körülötte – segítség az egykori élsportolónak

2020. január 21. 16:41 | Sipos Gábor

1985. július 7, Nyíregyháza. Régen volt, Békés megyétől messze is. Mégis innen indul a segítség 35 évvel később egy Grand Prix győztes, salakmotoros fiatalemberhez, aki balesetet szenvedett egy versenyen. Szellemileg teljesen épen, túl egy életmentő műtéten, Pap Zsoltnak jól jön a segítség.

A versenyző a fent említett időpontban a Béke Barátság Kupa Versenyen, Nyíregyházán bukott hatalmasat. A baleset következtében a 4-es és 5-ös nyaki csigolyája eltört, a szilánkok belefúródtak a gerincvelőbe. Azonnal lebénult mind a négy végtagjára. A fiatal sporttehetség körül sokan voltak a baleset után, de mára ez az érdeklődés már megcsappant.

Vannak olyanok, akik nem felejtik el. Sem azt, amit a sportágnak adott, sem azt, amit adhatott volna még.

A gyulai Speedway Club elnöke, Szilágyi Sándor baráti kapcsolatot ápol a sérült, egykor a junior vb döntőjében is szereplő versenyzővel. A telefonos kapcsolaton kívül igyekszik megkönnyíteni a mindennapokat számára. A gyulai sportklub elnöke ezúttal anyagi és tárgyi segítséggel indult útnak Miskolcra. Kedden reggel Magosi Norbert háromszoros magyar bajnok salakmotoros társaságában autóztak az Észak-magyarországi település felé. Az autó csomagtartójában csupa hasznos dolog került: ezek Zsolt napi életvitel javításhoz elengedhetetlenek. Kötszerek, gyógyszerek és egy kis ajándék salakmotor makett, amelyből mindössze kettő van a világon. Cseppet sem elhanyagolható, hogy az elnöknél egy borítékban százezer forintnyi ajándék is lapult, amely a remények szerint megkönnyíti az egykori élversenyző mindennapjait…

… egy kis időre.

– Szeretnénk meglátogatni Zsoltit, mert elfogyott körülötte a levegő. Már nagyon kevesen emlékeznek erre a történetre és ez az ember lelkileg és szellemileg teljes értékűnek mondható. A szívünk mélyén úgy érezzük helyesnek, hogy nem szabad elfelejtenünk  egy ilyen kiváló sportembert. Szerencsére rajtunk kívül mások is hasonlóan gondolkodnak. Ha nem is sűrűn, de előfordult már több alkalommal, hogy egyesületek egy-egy versenyt, gyűjtést szerveztek Zsolti számára – mondta Szilágyi Sándor közvetlenül a Miskolcra indulásuk előtti percekben.

További programok »

FEL