A madár- és természetvédelmi hatóságok és szervezetek világszerte küzdenek a vízimadarak etetése ellen, ami az egyik legrosszabb dolog, amit jó szándék címén vadon élő állatokkal tehetünk.
A tapasztalatok alapján az alapvetően jó szándékú emberek nincsenek tudatában annak, hogy a vízimadarak teljesen felesleges etetésének – bármennyire nem szeretnénk is ezt hallani – semmi köze a madarak segítéséhez. Éppen ellenkezőleg, tömegesen sodorja veszélybe, betegíti meg és ítéli pusztulásra az állatokat!
A harminc éve nem tapasztalt keménységű fagyokat hozó 2016/2017-es tél szomorú tapasztalatai, a tömeges madárelhullások és a közösségi fórumokon sajnálatos módon terjedő téves híresztelések rávilágítottak arra, hogy a madarak és az emberek védelme érdekében Magyarországon is beszélni kell a témáról.
A vízimadarak életmódja és téli túlélési szabályai alapvetően térnek el a klasszikus etetőket látogató énekesmadarakétól. Ezért etetésük:
- a hónapok, sok madárnál akár évek óta tartó, egyoldalú kenyér és egyéb értéktelen táplálék "diéta" megbetegíti a madarakat, ezek egyik formájának külön neve is van ("angyalszárny-betegség");
- a mesterségesen fenntartott táplálékbőség kikapcsolja a téli túléléshez nélkülözhetetlen vonulási viselkedést;
- növeli a zsúfoltságot, a madarak közötti agressziót és az ebből is eredő sérülésveszélyt;
- önfenntartó életre nem alkalmas területekre is nagy mennyiségű vízimadarat vonz;
- elősegíti a fertőző betegségek terjedését, ami különösen a madárinfluenza kapcsán jelent óriási kockázatot;
- szennyezi a környezetet, növeli a vizek szervesanyag-terhelését és az ebből eredő eutrofizációt ("elmocsarasodás");
- növeli a fajok közötti hibridizációt;
- rontja a madarak társadalmi megítélését, növeli az ember-madár konfliktushelyzeteket;
- a közvetlen fizikai érintkezés ránk, emberekre nézve is veszélyt jelent.
Gyakorlati megvalósulását, hatásmechanizmusát tekintve a vízimadarak etetése öngerjesztő problémaspirálként jelentkezik:
- az etetés többnyire nyáron kezdődik, amikor az emberek keresik a hűsítő víz közelségét, így a madár-ember találkozások száma is nagyobb;
- az itt etetett madarak ősszel nem vonulnak el;
- így az emberek látják a „sok szegény, éhes”, valójában lusta vagy már beteg, röpképtelen madarat, ezért tovább etetik őket;
- a fagyok beköszöntével a madárlétszám a vonulásukat, kóborlásukat az etetőhelyeknél nyüzsgő madarak látványa miatt megszakítókkal folyamatosan nő;
- ez tovább erősíti az emberek etetési hajlamát, aktivitását;
- amit helyenként sajnos a járókelőket hamis információkkal megtévesztő kacsaetető automatákat kihelyező vállalkozások is erősítenek (holott az ezekben felkínált táplálék ugyan olyan felesleges, értéktelen és viselkedéstorzító hatású, mint az összes többi), pusztán a bevételszerzés érdekében, viszont a madarak és az emberek kárára;
- az etetőhelyek mesterségesen fenntartott táplálékbázisa közelében évről évre több madár költhet;
- így nő a nyári kunyerálók száma és immáron több madárral kezdődik újra a folyamat.
Mit szólnának a szülők, nagyszülők, pedagógusok, ha a járókelők „szeretet” címén csokit, chipset, popcornt adnának az udvaron, a játszótéren játszadozó ovisoknak, kisgyerekeknek? Ők ugyan úgy kiszolgáltatottak a felnőtteknek, mint a vízimadarak az embereknek. Meg kellene értenünk, hogy a vadon élő állatoknak nem a "szeretetünkre", hanem értő, a saját szabályaik szerint élni hagyó, szemlélődő tiszteletünkre van, lenne szükségük!
Éppen ezért a vízimadarak esetében a SOHA, SEHOL, SEMMIVEL NE ETESSÜK őket alapelv betartása jelenti az egyedül helyes magatartást.
Forrás: haziallat.hu