NAV: minden második ember rendelkezik adója 1+1 százalékáról

2019. május 14. 12:53 | behir.hu

Minden második ember rendelkezik adója 1+1 százalékáról, az előző évben 32 milliárd elvi keretből 14,5 milliárdot ajánlottak fel az adózók valamilyen célra - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adószakmai szóvivője kedden az M1 aktuális csatornán.

Kis Péter András azt mondta, a legtöbb pénzt gyerekek és beteg emberek gyógyításával foglalkozó szervezetek, valamint állatmenhelyek kapják.

Az adó 1+1 százalékáról május 20-ig lehet rendelkezni. Az egyik egy százalékot civil szervezeteknek, a másikat valamely bevett egyháznak vagy a Nemzeti Tehetség Programnak lehet felajánlani - ismertette.

Felhívta a figyelmet, nem minden civil szervezet jogosult az egy százalékra. A NAV honlapján elérhető az a mintegy harmincezer szervezet, amelyeket támogatni lehet.

A szóvivő kitért arra is, eddig kétmillió ember nézte meg az szja-tervezetét, közülük egymillióan el is fogadták azt. Az ügyfélkapus adatok alapján eddig hatszázezren adójuk 1+1 százalékáról is rendelkeztek.

 

Forrás: MTI

További programok »

Gazdaság

Már 22 ezer édesanya kérte az szja-mentességet

Az adóhivatal online rendszerében már 33 ezren kérték a családi kedvezményt, és több mint 22 ezer édesanya is itt jelezte az anyakedvezmények igénybevételét - ismertette szombati közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), egyben felhívta a figyelmet arra, hogy nem érdemes halogatni az adóelőleg-nyilatkozatot, hiszen az űrlapok pár perc alatt kitölthetők.
2026. január 11. 14:23
FEL