Hússzállítmányt semmisített meg a NAV Békés megyében

2020. április 24. 10:46 | behir.hu

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai egy korábban már vizsgált cég teherautóját ellenőrizték Békés megyében. A társaság a büntetésből és a kényszerpihenőből nem tanult, megint meg kellett semmisíteni az egész szállítmányt.

A pénzügyőrök Kaszaper és Orosháza között ellenőrizték azt a 3,5 tonnás teherautót, ami a papírok szerint csaknem két tonna kabátszalonnát és ipari nyesedéket szállított Budapestre.

A csomagtér kinyitása után a NAV munkatársai azonnal érezték, hogy a szállított hús büdös. A szalonnát a raktér padozatán lévő koszos műanyag raklapon egymásra pakolták. A rakomány pedig szemre is jóval több volt, mint a szállítólevélen feltűntetett mennyiség, ezért a pénzügyőrök tételesen átvizsgálták a rakományt. Az ellenőrzésen előkerült egy másik szállítólevél is, ami szerint a járműben további 312 kilogramm félsertés is volt.

A pénzügyőrök értesítették a kormányhivatal munkatársait, akik megállapították, hogy a szállított hústermékek hűtése és elhelyezése sem felelt meg az előírásoknak, ezért a mintegy 2,5 tonna áru azonnali megsemmisítését rendelték el.

A NAV munkatársai a jelentős túlsúly miatt feljelentést tettek a rendőrséghez.

 

 

Forrás: NAV

További programok »

FEL