Nagyot csökkentek a közjegyzői költségek a támogatott hiteleknél

2021. január 2. 06:48 | behir.hu

A kormány szilveszter este a Magyar Közlönyben megjelent döntése szerint az állami kamattámogatással érintett lakáscélú fogyasztói hitel-, illetve kölcsönszerződés és az azt biztosító jelzálog-szerződéshez kapcsolódó közjegyzői okirat elkészítésére kizárólag egyoldalú kötelezettségvállaló nyilatkozat formájában kerülhet sor.

A bankoknak 2021. január 31-ig a közjegyzői díjszabásban meghatározott írásbeli tervezetet, idén februártól pedig igazságügyi miniszter rendeletében meghatározott új okiratminta alapján elkészített írásbeli tervezetet kell kitöltve a közjegyző rendelkezésére bocsátaniuk.

Az igazságügyi miniszter rendelete értelmében jelentősen lecsökkent a közjegyzői költségátalány, amelyet a közjegyzők az állami (kamat) támogatással bíró hitelek okiratba foglalásáért kérhetnek.

A díj 3 millió forintos díjértékig 10 ezer forint marad, 3 és 5 millió forintos ügyleti értéknél a korábbi 15 ezer forint helyett 14 ezerért, 5 és 10 millió forint között 22 ezer forint helyett 16500, 10 és 15 milliós ügyérték esetében 28 ezer forint helyett 19500 forint lesz a közjegyzői okiratba foglalás díja.

A rendelet értelmében ilyen okiratok esetében a helyszíni eljárásokra vonatkozó külön – magasabb összeget meghatározó – díjjegyzék nem alkalmazható.

Ha az okirat elkészítése a hitelező vagy az adós kérelmére a közjegyző hivatali helyiségén kívül történik a díj másfélszeresét lehet felszámítani és kétszeres a díj, ha munkaidőn túl, vagy hétvégén kerül sor az okiratba foglalásra.

Ugyanakkor nem lehet az ilyen jellegű okiratok kiállítását azzal az indokkal megdrágítani, hogy a hitelszerződés terjedelmes, bonyolult, nehéz jogi megítélésű ügynek minősül.

Forrás: vg.hu

További programok »

FEL