– Ha jól tudom, a családban mindenki sportolt. Genetikailag kódolt, hogy ebbe az irányba indultál?
– Édesapánk egy csengődi parasztgyerekből lett egyetemi tanszékvezető testnevelőtanár, de ezt megelőzően a ’60-as évek kiemelkedő atlétája volt. A Testnevelési Egyetemre bekerülve többszörös magyar bajnok és országos csúcstartó volt, Universiádét nyert és a tokiói olimpián 5. lett. Édesanyánk a Fradiban kézilabdázott, még nagypályán játszott. A genetika nagyon fontos, hiszen ez az, amit az ember örököl, de az is meghatározó, hogy mit tapasztal otthon, milyen értékeket hoz magával. Ahogy később a gyerekeim, én is a sportpályán nőttem fel. Az öcsém is sportolt, tízpróbázott, majd a Testnevelési Egyetem elvégzése után Pennsylvania-ban tanult és végül sportjogász lett. A sport, az egészséges életmódra nevelés az egész életünket végig kíséri.
– Mi foglalkoztatott a sport mellett? Mi lettél volna, ha nem a sport, a testnevelés felé indulsz el vagy egyértelmű volt-e az irány?
– Amikor kisiskolás voltam, nagyon szerettem énekelni és szépen rajzoltam, többen terelgettek volna ezekbe az irányokba, de a szüleim végül a sportot választották. Csak 10 éves koromban kezdtem el sportolni. Alapvetően kreatív embernek tartom magam, a tanári zenekarban szoktam énekelni, ha kell, akkor fotókat szerkesztek, videókat csinálok, ha kell, akkor tánckoreográfiát csinálok fejben tervezve, a fotelban ülve. Például azt a válogatott felszerelést is én terveztem, amit a Masters Világbajnokságon viseltünk.
Az általa tervezett válogatott felszerelésben (Fotó: Bere Mátyás)
– Akkor kézenfekvő volt a testnevelői pálya?
– A pedagógus pálya egyértelmű volt, hiszen édesapám is testnevelőtanár volt, és én is az akartam lenni. Békéscsabára a volt férjem révén kerültem, a gyermekeim is itt nőttek fel. Volt egy kisebb törés az életünkben, mert a kisebbik gyermekemmel 4 évig gyógyulni jártunk Budapestre, ami végül hála Istennek sikerült. Ezt követően kezdtem a Hugonnai Vilma Egészségügyi Szakközépiskolában tanítani, majd megüresedett egy hely az evangélikus gimnáziumban, ahol 1997. január 13-a óta tanítok és ahol most szeptemberben a huszonnyolcadik tanévemet kezdtem. Emellett a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem gyakorlatvezető mentor tanára is vagyok.
– Számos atléta, sportoló került ki a kezeid alól, mennyire tartod fontosnak a tehetséggondozást, az utánpótlás-nevelést?
– Nagyon fontosnak tartom! Mindenkiben azt keresem, hogy miben lehet jó, mert azt vallom, hogy mindenki tehetséges valamilyen területen és kimagaslóan is tud teljesíteni, ha akar. Ha a sportot nézzük, akkor a tehetséget nagyon hamar meglátom. Ehhez ugyanolyan érzék szükséges, mint a tanításhoz. A tehetség nagyon sok tényezőből áll, fizikai, lelki és mentális oldala is van. Kezeim közül került ki sok kosaras, az atléták közül Pavuk Tira, Apáti Bence, de most is vannak olyan gyerekek, akiket én tereltem az atlétika felé, említhetném például Péter Mirjamot, aki nagyon tehetséges. Szerencsére van hova küldeni őket, nagyon hozzáértő edzői gárda dolgozik a helyi atlétikai klubnál. Régebben edzősködtem is, kilenc sportágból van edzői papírom. Hamar rá kellett jönnöm, nem biztos, hogy ebből meg lehet élni. Korábban is dolgoztam felnőttekkel, aerobikot, alakformáló edzéseket tartottam, és most már eljutottam oda, hogy a tanítás mellett az egyik legfontosabb célja az életemnek, hogy segítsek az embereknek.
Újra a versenypályán
– Fiatalon is atletizáltál. Milyen sikereket értél el? Milyen szintre jutottál?
– 21 éves koromig sportoltam versenyszerűen. Utánpótlás koromban is válogatott voltam még, több magyar bajnokságon szerepeltem, magyar bajnok is voltam.
Régen és most... Újra a dobogón (Forrás: Facebook)
– 40 év után mi sarkalt arra, hogy újra versenyezz, mi volt a kiváltó ok? Vagy ez egy folyamat volt inkább?
– A párom mellett megtapasztaltam, hogy milyen a szenior sport. Ő vívó és láttam, hogy milyen komoly versenyeket rendeznek abban a sportágban. Elkezdtem követni a szenior atlétikai eredményeket és arra gondoltam, hogy talán erre én is képes vagyok, mert edzésben vagyok. Az első gyulai versenyemen elindulva lendületet kaptam, hiszen két méterrel győztem súlylökésben. Nem készültem külön arra a versenyre, de emlékeztem a mozgásra, ami nagyon érdekes volt. Elkezdtem komolyabban edzeni, elindultam a márciusi fedettpályás Országos Bajnokságon, amit meg is nyertem, majd beneveztem a masters világbajnokságra. A versenyeken való indulással igazolást szerettem volna nyerni arról, hogy mennyire jó az edzésmódszerem.
– Hogyan lehet kijutni egy masters világbajnokságra?
– Sokan a szenior sportra hobbiként gondolnak, és sajnos semmilyen anyagi támogatásban nem részesülünk mi, versenyzők. A vb-re az megy, aki olyan eredménnyel rendelkezik, amiért érdemes elmenni, de vannak olyanok is, akik csak az élmény miatt vágnak bele. Nevezést kell leadni, érvényes versenyengedéllyel kell rendelkezni, alapvetően önfinanszírozással lehet megoldani a kijutást. Nekem sajnos nem volt válogatott felszerelésem, ezért indítottam a tervező projektet, és végül ebben a felszerelésben indultunk a vb-n.
Súlylökésben tért vissza a versenypályára (Fotó: Bere Mátyás)
– Hogyan ment a felkészülés?
– Magamnak terveztem a felkészülést, a technikai részét is megoldottam, mert nem tudtam előre, hogy mikor tudok kimenni az atlétika pályára. Nem volt egyszerű, nagyon meleg volt, de ahogy közeledett a verseny, úgy lett egyre nagyobb a fókusz. A fizikai felkészülésben velem tartott az intenzív csoportom is, akik később büszkék voltak rá, hogy együtt edzettek velem, de én is rájuk, hogy mennyire kitartóak voltak.
– Mennyire ment könnyedén a versenyzés? Milyen versenyző típusnak tartod magad?
– Utánpótlás koromig voltam már több válogatott viadalon, de világversenyen még nem vettem részt. Alapvetően jó versenyző alkat vagyok, de most a versenyfókuszt egy kicsit elvitte az utazás szervezése. A versenyen az agyam nem, de a testem izgult, és nem értettem, hogy miért remeg a lábam. Nagy egyéni csúcsot löktem, bár edzésen már sikerült jobban végrehajtani a mozgást és nagyobbat lökni. Érdekes volt világversenyen indulni, nem volt egyszerű a mozgásra koncentrálni. Jó lett volna megcsinálni, amit terveztem, de nem vagyok elégedetlen egyáltalán.
– Milyen volt a vb hangulata? Hogyan kell elképzelni? Olyan, mint egy fesztivál?
– Igen! Annyi a különbség, hogy a fesztiválokon fiatalok vannak. Persze azért vannak itt is fiatalok, ugyanis 35 év felett már a szeniorok között lehet versenyezni. A magyar csapatban is bőven voltak ebben a kategóriában, de alapvetően idősek szerepelnek egy ilyen versenyen. A világ minden tájáról érkeznek, volt mongol, ausztrál, argentin, kínai, japán versenyző és egy ukrán súlylökő is, aki ugyan nem tudott angolul, de valahogy megértette magát a szervezőkkel és a versenytársakkal is. Egy „világfesztivált” kell elképzelni, nagyon sok vidám emberrel, mert itt tényleg mindenki boldog, hogy ott lehet. Ismeretlenül ölelgettük egymást, az összetartozás élményét tapasztalhattuk meg. Emellett fontos, hogy itt mindenkinek célja van, ami talán hiányzik egy kicsit a fiatalokból. Szerintem az nagy baj, ha valaki elveszti a motivációját az életben. Bármilyen idős is vagy, ha van célod, az nagy erővel bír!
A súlylökés mellett a gerelyhajítás is régi szerelme volt (Fotó: Bere Mátyás)
– A súlylökés mellett gerelyhajításban is kipróbáltad magad a Szenior OB-n. Hogyan került ez a szám a programodba?
– A gerelyhajítás is egy régi szerelem volt. A világbajnokságon nem tudtam elindulni két életkori kategóriában. Mivel augusztus 21-én töltöttem be a 60. életévemet, a gerelyhajítás pedig a 60+ kategóriában 23-án volt, ezért csak súlylökésben indulhattam. Régen is imádtam, majdnem jobban szerettem, mint a súlylökést, azért is indultam az OB-n. Már 40 éve nem dobtam gerelyt versenyen, itt kipróbáltam magam, hogy megy-e vagy sem, és végül második lettem.
– Mi a következő cél? Hogyan alakul a közeljövő?
– Most, hogy átléptem a 60+-os korosztályba, ahol legfiatalabbként tudok majd teljesíteni, remélem, hogy veszélyben vannak a magyar csúcsok! A szenior versenyrendszer szerint 2025-ben szabadtéri Európa-bajnokságot rendeznek, éppen Madeirán, ami számomra bakancslistás helynek számít, a fedettpályás vb pedig márciusban, Floridában lesz. Azonban nem a versenyzés az elsőszámú életcélom, ez inkább tartást ad és erős bizonyítékot arra, hogy az edzésmódszer, amit kitaláltam, működik, nemcsak nálam, hanem másoknál is. A legnagyobb fókusz azon van, hogy az L-Training edzéseim kreativitását sokáig meg tudjam tartani, tudjak szuper edzésprogramot adni az összes felnőtt edzéstípusban, ahol a rehabtól az intenzív kategórián át a férfi edzésekig mindenki talál magának lehetőséget csoportos edzésekre, de jöhetnek személyi edzésre is hozzám, egyénileg, párban és kisebb csoportokban is. Nekem ez a legerősebb motiváció. Az pedig büszkévé tesz, hogy a fiam, aki fiatalon szintén válogatott atléta volt, azt mondta, inspiráló, amikor versenyezni lát a szenior atlétikai versenyeken. Remélem, hogy jó eredmények és szuper élmények várnak rám! Örülök annak is, hogy bár már elmúltam 60 éves, nemcsak azt látom, hogy idősebb lettem, hanem azt is, hogy az új korosztályban, ahova előre léptem, már nem a legöregebb vagyok, hanem a legfiatalabb (nevet)!
Jövőre a Masters Európa-bajnokságon, Madeirán is rajthoz állna (Fotó: Bere Mátyás)
