János vitéz a porondon - Musical-cirkusz vette alapul Petőfi verses meséjét

2023. július 6. 12:05 | Fajó Attila

Szerdán este a Városházi Estéken lépett fel az idén 75 éves jubileumát ünneplő Baross Imre Artista- és Előadó-művészeti Akadémia musical-cirkuszi előadása. Petőfi Sándor János vitéz című elbeszélő költeményének Világok vándora című feldolgozása a cirkusz- és társművészeteinek segítségével kápráztatta el a nézőket.

A Kovács Gábor Dénes vezette, budapesti székhelyű artistaképző intézmény immár Békéscsabán is nekilátott a következő generációs artistautánpótlás képzésének. Ezen ifjú cirkuszművészek bemutatóórájával vette kezdetét az előadás, amelyre népes közönség gyűlt egybe a csabai városháza belső udvarán.

 

A Petőfi bicentenárium jegyében bemutatott, koszorús költőnk által jegyzett János vitéz elbeszélő költeményen alapuló Világok vándora című produkció több műfajt és azok különböző elemeit ötvözte magában. Az artisták páratlan ügyessége és mutatványai nagy elismerést váltottak ki a közönségből, akik hatalmas ovációval jutalmazták a látottakat.

 

A produkció jűnius 21-én élte meg ősmbemutatóját a Fővárosi Nagycirkuszban és a csabai Városházi Esték után a Szarvasi Vízi Színház közönsége is megtekintheti majd a Petőfi-átiratot. A produkcióban Romhányi Áron zeneszerző és Rubold Ödön, illetve Horváth Róbert színészek közreműködtek a 24 artista növendék mellett.

Galéria

 

További programok »

FEL