A Körösvölgyi Állatpark látogatói a Kárpát-medence egykori és mai állatvilágával, valamint őshonos növényfajokkal is megismerkedhetnek a több mint két kilométer hosszú, természeti látnivalókban gazdag Erzsébet-ligeti sétányon.
Körömi Krisztina, az állatpark látogatóközpontjának vezetője elmondta: a muflon egy betelepített, vadászható faj Magyarországon, de kevesen tudják, hogy a házi juh őse. Több mint tízezer évvel ezelőtt a muflonból háziasította az ember a ma ismert juhféléket, innen ered a két faj közötti hasonlóság.

– Minden évben a muflonok adják az első szaporulatot a parkban, és idén öt kisbárány született. Külön öröm, hogy az egyik anyajuh ikreket hozott világra. Látogatóink testközelből figyelhetik meg a muflonokat, köztük az impozáns kosunkat, Don Juant, valamint a jerkéket és a frissen született kisbárányokat, akik szépen fejlődnek – fogalmazott. Hozzátette: ebben az időszakban a nyáj viselkedése is megváltozik, ösztönösen védik az utódokat, zártabb, félénkebb a csoport.
A pünkösdi hosszú hétvégén további különleges bemutatók is várják az érdeklődőket: a fakó keselyű, a gímszarvas és az aranysakál falkája is bemutatkozik egy-egy előre meghirdetett déli időpontban.