Vida András, a Lencsési Általános Iskola igazgatója kiemelte: a Magyar Diáksport Napjához évek óta csatlakoznak, és minden alkalommal igyekeznek tartalmas programokat kínálni a diákoknak.
– A célunk, hogy felhívjuk a figyelmet a rendszeres testmozgás és az egészséges életmód fontosságára. Tanulóink nagy része aktívan sportol, és volt diákjaink közül is többen kiemelkedő eredményeket értek el a sport világában. A mai napon velük is találkozhatnak a gyerekek. Emellett kilenc állomást alakítottunk ki az iskola területén, ahol a diákok különböző sportágakat próbálhattak ki, továbbá 2025 méteres futással is készültünk. A legfontosabb, hogy a fiatalok játékos formában mozogjanak és közben jól érezzék magukat – fogalmazott az igazgató.

A pódiumbeszélgetés alkalmával a tanulók a Lencsési iskolának azokat az egykori diákjait ismerhették meg közelebbről, akik sportolóként érnek el kimagasló eredményeket. Köztük volt Nagy-Benedek Izabell, a Békéscsabai Előre Úszó Klub versenyzője, valamint Steigerwald Ernő, atléta.
– Ötéves korom óta úszom, így a sport végigkísérte az általános iskolás éveimet. Az intézmény minden segítséget megadott ahhoz, hogy a tanulás és a sport összehangolása gördülékenyen menjen. Nagyon jó érzés visszatérni ide, és remélem, át tudom adni a diákoknak, mennyire megéri sportolni. A sport színesebbé teszi az életet – mondta Izabell, aki idén júliusban 100 méteres mellúszásban és a 4x100-as vegyesváltó tagjaként is aranyérmet szerzett a szkopjei Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon.
– Óvodás koromban kezdtem sportolni, és mindig arról álmodtam, hogy profi leszek. Tizenhét éves koromig futballoztam, majd az atlétikára váltottam. A testnevelő tanáraim már általános iskolás koromban jelezték, hogy ebben a sportágban sikeres lehetek – igazuk lett. A célom, hogy minél jobb eredményeket érjek el, és akár az olimpián is képviselhessem az országot. Nagy megtiszteltetés, hogy visszahívtak abba az iskolába, ahol nyolc évig tanultam – fogalmazott Steigerwald Ernő, aki tagja volt annak a 4x400-as váltónak, amely országos csúcsot futott a római atlétikai Európa-bajnokságon. Hozzátette: arra biztatja a fiatalokat, hogy találják meg azt a sportágat, amelyet szívvel-lélekkel tudnak űzni, hiszen a sport nemcsak az egészség megőrzését szolgálja, hanem számos dolgot is tanít.

A diákok közül Tóth Ádám, negyedik osztályos tanuló is lelkesen vett részt a programon.
– A sport a mindennapjaim része, néptánc órákra járok. Nagyon jól érzem magam ezen a napon, és izgatottan várom, hogy minden állomást végigjárjunk – mondta.
A közös bemelegítés után a gyerekek csapatokra osztva járták végig programokat.