Movember - kosaras módra

2015. november 30. 09:39 | behir.hu

Novemberben emelkedett a bajszot viselő férfiak száma világszerte, ezzel igyekeznek felhívni a figyelmet a prosztatarák veszélyére, a szűrővizsgálatok fontosságára. Békéscsabán ez az első év, hogy kampányt szerveztek, a figyelemfelkeltés mellett közösségépítő céllal. A kezdeményezés mellé álltak többek között a csabai kosárlabdás fiúk is.

Nemcsak zsákolásokkal adtak a látványra az NB II-es békéscsabai kosarasok, hiszen a csapat tagjai több sikeres sportoló és sportvezető mellett szintén csatlakoztak az Ausztráliából induló kezdeményezéshez.

- Kosárlabdában általában a rájátszásban szoktak „playoffszakállat” növeszteni, mi próbáltuk egy kicsit sportág specifikusan ezt a mozgalmat úgy megoldani, hogy nemcsak bajszot, hanem szakállat is növesztünk, mintha playoff lenne – árulta el Tóth Tamás vezetőedző.

A férfiak általában kevésbé törődnek az egészségükkel, mint a nők, úgy vélik, hogy ők szívósak, erősek, betegség esetén vonakodnak az orvostól. A megmozdulás célja, hogy megváltoztassa ezt a gondolkodást és egy ilyen, vidámabb kampánnyal helyezze a hangsúlyt a férfiakat érintő komoly problémákra.

- Teljesen egyetértek ezzel a kezdeményezéssel, mert ezzel felhívjuk a prosztatarák betegségre a figyelmet és arra, hogyha időben elmegyünk, akkor mindenképpen megelőzhetjük a nagyobb problémát – fogalmazott Jancsika Árpád. A csapattárs, Lőkös János hozzátette, olyan ez mint a nőknél a rózsaszín kis kitűző a mellrák esetében.

A kezdeményezés november végén zárul, most már a kosárlabdások is megszabadulhatnak a bajszoktól és a szakállaktól.

Kovács Dávid

További programok »

FEL