Mintegy nyolcvanan vettek részt a békési Szabó Sándor Kihíváson

2025. szeptember 7. 19:02 | Such Tamás

A Szabó Sándor Free Fight Gym vasárnap délelőtt rendezte meg a Szabó Sándor in Memoriam Kihívást Békés-Dánfokon, a Békési Turisztikai Szolgáltató Központ területén. A két évvel ezelőtti, tragikus körülmények között elhunyt korábbi ökölvívóra és trénerre barátai, valamint tisztelői közösen emlékeztek.

– Második alkalommal szerveztük meg a sporteseményt, amelyen bárki: bunyós, nem bunyós, jó barát részt vett – mondta Turzó Zoltán, a program egyik szervezője, Szabó Sándor tanítványa. – Sanyi az alapozások, az edzések során mindig hasonló feladatokat állított elénk.

 

Forrás: Turzó Zoltán

 

Megjegyezte, a kihívás, ahogy tavaly is, az 53-as szám jegyében zajlott. Mivel Sanyi 53 esztendősen hunyt el, ebből kifolyólag ez a szám szimbolikusan végigkíséri az eseményt. A feladatokat teljesítők először 5.3 kilométer futottak, majd 53 lebegőfelülést, homorítást, fekvőtámaszt és ugyanennyi felugrást kellett végezniük és a gyakorlatsort ismét egy 5,3 kilométeres futással zárták.

– Nem mellesleg a próbatételnek eredendően nincs győztese, mert nem a versenyzésről, hanem a megemlékezésről szól – fűzte hozzá. – Aki eljött, az szívből érkezett, és a gyakorlatokat mindenki a saját fizikai keretei közütt hajtotta végre. Attól függetlenül van motiváció, mert jó néhányan mérték, hogy tavaly óta mennyit fejlődtek.

A kihíváson természetesen Turzó Zoli is részt vett, aki elárulta, a sporteseménnyel hagyományt szeretnének teremteni – egy olyan emberre emlékezve, akinek az egész élete a sportról szólt.

 

Galéria

További programok »

FEL