Mintegy 7500 hektáron gyérítenek szúnyogokat Békés megyében ezen a héten

2020. július 6. 15:07 | behir.hu

Az egész országban több mint százezer, megyénkben 7500 hektáron folytatódik a szúnyoggyérítés.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) helyettes szóvivője hétfőn az MTI-vel azt közölte, hogy a héten Baranya és Somogy megyében, kiemelten a Dráva menti településeken, a Duna mentén a mosonmagyaróvári, a győri, a dunaújvárosi és a szekszárdi régióban, a Tisza-tó településein, valamint Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú, Csongrád-Csanád és Békés megye számos településén irtják a szúnyogokat.

A szakemberek a védekezés során légi és földi úton biológiai irtószerrel, granulátummal kezelik az ártereket. A lakott területeken a már kifejlett szúnyogok ellen hatvan, gépjárműre rögzített berendezéssel védekeznek - írta Dóka Imre.

Az OKF honlapján elérhető menetrend alapján július 9-én Békés megyében Békésszentandráson, Dévaványán, Ecsegfalván, Gyomaendrődön, Körösladányban, Szarvason, Vésztőn, Füzesgyarmaton, Kétegyházán és Okányban gyérítik a vérszívókat, míg július 10-én Bélmegyeren, Körösújfaluban, Szeghalmon, Biharugrán, Körösnagyharsányban, Mezőhegyesen, Tarhoson, Telekgerendáson, Tótkomlóson, illetve Zsadányban lehet számítani a földi, kémiai kezelésre. Szarvason július 6-án este gyérítik vérszívó rovarokat. 

További programok »

FEL