Minden magyarok fesztiválja

2016. augusztus 22. 10:06 | behir.hu

Huszonkettedik alkalommal rendezték meg hétvégén a Minden Magyarok Nemzetközi Néptáncfesztiválját. A programsorozaton szabadtéri előadások, népzenei koncertek, táncházak, gyermekprogramok, játszóház, népművészeti kirakodóvásárral várták az érdeklődőket. A fesztiválra a világ több tájáról érkeztek táncosok, zenészek, akik nemzetük néphagyományát hozták el Gyulára.

Langaléta garabonciások csalogatták a közönséget a nyitó felvonulásra. Patyi Zoltán, a Körös Táncegyüttes vezetője elmondta, a háromnapos programra külföldi csapatok is érkeztek. Felléptel portugál, bosnyák együttes valamint határon túli és magyarországi magyar együttesek is. A portugál táncosok rövid produkcióval is megörvendeztették a járókelőket. Összesen 14 együttes látogatott el a fürdővárosba. Bágy György, az eleki román hagyományőrző táncegyesület részéről elmondta, egy fergeteges fiútáncot mutattak be, amellyel később színpadra is léptek.

További programok »

FEL