Minden idők legjobb szereplését produkálták a magyarok az ifjúsági olimpián

2018. október 18. 17:39 | behir.hu

Magyarország 24 éremmel, 12 arannyal, 7 ezüsttel és 5 bronzzal zárja a Buenos Aires-i ifjúsági olimpiát, ez minden idők legjobb szereplése.

A magyarok közül az úszó Milák Kristóf és Késely Ajna volt a legeredményesebb három-három győzelemmel, előbbinek pedig még egy ezüstje is van. A Magyar Olimpiai Bizottság honlapja emlékezetet, hogy a magyarok 20 sportágban indultak, és ezek közül kilencben sikerült érmet nyerni: atlétikában, birkózásban, cselgáncsban, kajak-kenuban, öttusában, strandkézilabdában (lányok), tornában, úszásban és vívásban; ezekhez jön még az éremtáblába eredményeibe nem számító lovaglás és sportlövészet, melyekkel számolva a sportágak száma 11 (a mix csapatversenyek eredményeit nem vezetik a nemzetek közötti összesítésben).

A MOB összesítése alapján az első, 2010-es szingapúri ifjúsági olimpia éremtáblázatán 6 arany-, 4 ezüst- és 5 bronzéremmel végzett Magyarország, a vegyescsapatok eredményeit is beleszámolva pedig 7-4-6 volt a mérleg, majd 2014-ben, Nankingban 6 arannyal, 6 ezüsttel és 11 bronzzal zárt a csapat, a vegyes eredményekkel pedig 7-9-12 volt a számsor. Buenos Airesben 15, 8, 5 a „bővített mérleg”.

A magyar érmesek:
Arany:
Milák Kristóf (úszás - 400 m gyors, 200 m gyors, 200 m pillangó)
Rabb Krisztián (vívás - kard egyéni)
Özbas Szofi (cselgáncs, 63 kg)
Berecz Blanka (úszás - 200 m pillangó)
Késely Ajna (úszás - 800 m gyors, 200 m gyors, 400 m gyors)
Pusztai Liza (vívás - kard egyéni)
Rendessy Eszter (kajak - gyorsasági verseny)
Kiss Ádám (kajak - gyorsasági verseny)

A magyar érmesek:
Ezüst:
Milák Kristóf (úszás - 100 m pillangó)
Gönczöl Laura (kenu - gyorsasági verseny)
Balázs Krisztián (torna - talaj)
Bácskay Csenge (torna - ugrás)
Szél Anna (birkózás - 57 kg)
Endrész Klaudia (atlétika - távolugrás)
Huller Dániel (atlétika - 400 m gát)

Bronz:
Vég Zsombor (cselgáncs - 100 kg)
Leány strandkézilabda-válogatott
Gulyás Michelle (öttusa - egyéni verseny)
Balázs Krisztián (torna - nyújtó)
Vas Blanka, Buzsáki Virág (kerékpár - kombinációs csapatverseny)

Vegyescsapat-versenyekben is végeztek dobogós helyen magyarok, de ezeket hivatalosan nem számolják. A vívók 1-es számú európai válogatottjával győzött a kardozó Pusztai Liza és Rabb Krisztián, ugyancsak első lett Pekler Zalán mongol partnerével légpuskában, valamint Balázs Krisztián a tornasport különböző szakágainak képviselőiből összeállt csapatok küzdelmében. A díjugrató Jármy Vince ezüstöt nyert az Európa-válogatott tagjaként.

Forrás: m4sport.hu

 

További programok »

Sport

Az utolsó másodpercekben csúszott ki a továbbjutás a Békéscsaba kezéből

A TAPPE-Békéscsabai Előre NKSE 24–24-es döntetlent játszott hazai pályán az Alba Fehérvár KC ellen a női kézilabda Magyar Kupa 4. fordulójában, ez pedig a versenykiírás szerint a vendégeknek kedvezett. A Fejér vármegyeiek pár másodperccel a vége előtt, Szabó Kitti sikeres büntetőjével harcolták ki a továbbjutást.
2024. december 21. 21:00
FEL