Minden eddiginél magasabb prémiumot kapnak a nyugdíjasok

2021. október 3. 08:36 | behir.hu

Kilencvenháromezer forintot kap pluszban egy átlagnyugdíjas novemberben a prémium és a nyugdíjkorrekció miatt – így számol az M1-nek nyilatkozó szakértő. A 80 ezres prémium minden nyugdíjasnak egységesen jár – jelentette be tegnap Orbán Viktor. Az inflációt követő nyugdíjkorrekció nagysága pedig attól függ, hogy kinek mennyi a havi nyugdíja. Még egyszer: átlagnyugdíjnál ez 93 ezer forint lesz, alatta kicsit kevesebb, felette kicsit több – közölte az M1 Híradója.

Arra már hónapok óta számíthattak az idősek, hogy idén lesz nyugdíjprémium. Szeptemberben még arról szóltak az előrejelzések, hogy ez az összeg meghaladhatja az 50 ezer forintot. Pénteken azonban Orbán Viktor miniszterelnök bejelentette: minden eddiginél magasabb prémiumot kapnak a nyugdíjasok novemberben - írja a hirado.hu.

Ez a törvény szerint adható legmagasabb összegű nyugdíjprémium. És ezt most azok is megkapják, akiknek egyébként a szabályok szerint ennél kevesebb járna.

Novemberben érkezik az újabb nyugdíjkorrekció is. Ezt az infláció miatt kapják az idősek.

Az M1 Híradónak nyilatkozó nyugdíjszakértő elmondta: ennek összege részben attól függ, kinek mennyi a havi nyugdíja. A novemberi korrekciót az év első 8 hónapjában mért inflációhoz igazítják, ami idén 4,3 százalék volt. Vagyis a januári és a júniusi korrekció összegét további 0,7 százalékkal kell kiegészíteni az egész évre vonatkozóan.

Ez egy áltagnyugdíj esetén csaknem 13 ezer forint – magyarázta Farkas András.

„Jelenleg az átlagnyugdíj már meghaladja a százötvenezer forintot, erre novemberben, aki megkapja a százötvenezer forintos átlagnyugdíjat, kap mellé egyszer egy nyolcvanezer forintos nyugdíjprémiumot, és kap mellé egy 12 860 forintos nyugdíjemelési korrekciót, amit majd az utalásnál vagy a postásnál emelési különbözet címén látja majd ezt az összeget. Tehát, egy átlagnyugdíjas most kap 93 ezer forintnyi plusz juttatást novemberben” – ismertette a nyugdíjszakértő.

 

A jövő év elején is számíthatnak pluszpénzre a nyugdíjasok

 

Orbán Viktor az idősek napján közölte: jó esélyt lát arra, hogy februárban a 13. havi nyugdíjnak már nem csak a felét, hanem a teljes összegét vissza tudják adni.

„Két heti plusz nyugdíjat mindenképpen vissza tudunk adni a következő év elején. De ha nem hibázzuk el és a kormánynak ez a gazdasági növekedést pörgető, emelő, húzó politikája sikeres lesz a következő három hónapban úgy, ahogy eddig volt, akkor nem csak két hetit, hanem egy egész havi nyugdíjat tudunk visszaadni valamikor február elején” – húzta alá a miniszterelnök.

A miniszterelnök arra emlékeztetett: a 13.havi nyugdíjat a Gyurcsány-Bajnai-kormány vette el. A korábbi tervek szerint a polgári kormány ezt több lépcsőben adta volna vissza. A kormányfő pénteken azt mondta: még dolgozni és harcolni kell azért, hogy ezt a pénzt ki tudják fizetni, de úgy látja, sikerülhet.

 

További programok »

FEL