Minden, amit az óvodai jelentkezésről és beíratásról tudni kell Békéscsabán

2021. március 29. 13:41 | behir.hu

Ezt a tájékoztatót érdemes elolvasni az óvodai beiratkozás előtt!

A nemzeti köznevelésről szóló, hatályos törvény rendelkezése szerint a gyermeknek abban az évben, amelynek augusztus 31. napjáig a harmadik életévét betölti, a nevelési év kezdő napjától legalább napi négy órában óvodai foglalkozáson kell részt vennie. Ez a kötelezettség azon gyermekekre vonatkozik, akik 2018. szeptember 1. előtt születtek, és még nem járnak óvodába – emlékeztet közleményében a békéscsabai önkormányzat.

Óvodába jelentkezhet minden olyan, okmányai szerint Békéscsabán lakóhellyel, ennek hiányában tartózkodási hellyel rendelkező kisgyermek, aki harmadik életévét 2022. augusztus 31. napjáig betölti, és a harmadik életévének betöltése után szülei azt szeretnék, hogy az óvodába járást még a 2021/2022. nevelési év során (2021. szeptember 1-től 2022. augusztus 31-ig) megkezdhesse.

 

Az óvodai jelentkezéshez JELENTKEZÉSI LAP kitöltése szükséges, amely letölthető a www.bekescsaba.hu oldalról és az óvodák honlapjáról. A kitöltött és aláírt jelentkezési lapot a körzetes/választott óvoda e-mail címére kell elektronikusan elküldeni 2021. április 6-ig.

 

A jelentkezési lapon fontos feltüntetni, hogy az óvoda körzetes, nem körzetes, vagy nem körzetes, de a szülő az óvoda körzetében dolgozik.

A gyermeket az az óvoda köteles felvenni, amely óvodának a körzetében életvitelszerűen lakik (a továbbiakban: kötelező felvételt biztosító óvoda). Egy intézményen belül, a székhely-telephely óvodák közötti aránytalan jelentkezés esetén az érdekelt szülők bevonásával az óvodához közelebb lakó gyermeket kell felvenni.

Az óvodák a számukra előírt kötelező felvétel biztosításán túl jelentkező igényeket a szabad férőhelyek függvényében teljesíthetik.

A felvételről, valamint az óvodába felvett gyermekek csoportba való beosztásáról az óvoda vezetője dönt és legkésőbb a beiratkozásra kiírt utolsó határnapot követő 30. napon értesíti a szülőt.

 

A köznevelési törvény alapján lehetőség van a két és fél éves gyermek felvételére is abban az esetben, ha minden, a településen lakóhellyel, ennek hiányában tartózkodási hellyel rendelkező hároméves és annál idősebb gyermek óvodai felvételi kérelme teljesíthető.

 

Ha a jelentkezők száma meghaladja a felvehető gyermekek számát, az óvoda fenntartója bizottságot szervez, amely javaslatot tesz a felvételre.

Az óvodavezető óvodai felvétellel kapcsolatos döntése ellen a szülő a közléstől, ennek hiányában a tudomására jutásától számított 15 napon belül Békéscsaba Megyei Jogú Város Jegyzőjének címzett, de az óvoda vezetőjének átadott, indokolással ellátott jogorvoslati eljárást megindító kérelmet nyújthat be.

A jegyzői határozat kézhezvételét követően a szülők az óvodavezetővel egyeztetett időpontban tudják beíratni gyermeküket az adott óvodába.

A szülő a fenntartó döntésének a bírósági felülvizsgálatát kérheti, a közléstől számított harminc napon belül, jogszabálysértésre hivatkozással.

 

A kötelező óvodai nevelés korai fejlesztésben és gondozásban is teljesíthető.

Amennyiben a napi négy órában óvodai nevelésre kötelezett gyermek az óvodakötelezettségét külföldön teljesíti, a szülők kötelesek arról az óvodai beiratkozás idejének utolsó határnapját követő tizenöt napon belül írásban értesíteni az Oktatási Hivatalt. Az értesítési kötelezettség a szülőt akkor is terheli, ha gyermeke már óvodai jogviszonyban áll és óvodakötelezettségét a jövőben külföldön teljesíti. Ez esetben előzetesen köteles értesíteni az óvodavezetőt.

A szülő – tárgyév május 25. napjáig benyújtott – kérelme alapján a gyermek jogos érdekét szem előtt tartva, annak az évnek az augusztus 31. napjáig, amelyben a gyermek a negyedik életévét betölti, a megyei kormányhivatal általános illetékességgel eljáró járási hivatala felmentheti az óvodai foglalkozáson való részvétel alól, ha a gyermek családi körülményei, sajátos helyzete indokolja.

Az a szülő vagy törvényes képviselő, aki a szülői felügyelete vagy gyámsága alatt álló óvodaköteles gyermeket kellő időben az óvodába nem íratja be szabálysértést követ el.

 

 

Általános tájékoztató a Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata által fenntartott óvodák vonatkozásában:

Az óvodai jogviszony a felvételről való döntést követően (szülő értesítése) 2021. május 10-11-én, az adott óvoda székhelyén – a járványügyi szempontok figyelembevételével - megszervezett tényleges beiratkozással létesül. Az óvodába a 2021/2022. nevelési évre elektronikus úton is be lehet iratkozni ezeken a napokon. Ebben az esetben a beiratkozáshoz szükséges dokumentumok bemutatása az első óvodai nevelési napon történik.

 

Az óvodai beiratkozáskor be kell mutatni a gyermek nevére kiállított személyazonosságot igazoló hatósági igazolványokat (személyazonosító igazolvány vagy útlevél és lakcímet igazoló hatósági igazolvány), továbbá a szülő (törvényes képviselő) személyazonosságát igazoló hatósági igazolványokat és lakcímet igazoló hatósági igazolványát, a munkahelyhez legközelebbi körzeti óvoda (munkahely az óvoda körzetében található) választása esetén a munkáltatói igazolást, sajátos nevelési igényű gyermek jelentkezése esetén az óvoda kijelöléséről szóló szakértői véleményt.

 

 

Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzatának óvodái integrált nevelés ellátására a látásfogyatékosság, értelmi fogyatékosság (enyhe, középsúlyos) és halmozott fogyatékosság kivételével kijelölhetők:

Hajnal**-Lenkey-Jázmin Utcai ÁMK (Békéscsaba, Lenkey u. 12.), Békéscsabai Tündérkert Óvoda*(Békéscsaba, Szegfű u. 87-89.), Kölcsey Utcai* és Ligeti Sori Óvoda (Békéscsaba, Kölcsey u. 15.), Lencsési Óvoda (Békéscsaba, Pásztor u. 91.), Mackó-Kuckó Óvoda(Békéscsaba, Orosházi út 56.), Százszorszép Művészeti Bázisóvoda (Békéscsaba, Wlassics sétány 4/1.), Szigligeti Utcai és Kazinczy-lakótelepi Óvoda (Békéscsaba, Szigligeti u. 3.), Penza Lakótelepi és Dr. Becsey Oszkár Utcai Óvoda (Békéscsaba, Penza ltp. 19.).

*    szlovák nyelvű nemzetiségi nevelést is ellátó

**  magyar nyelven roma kulturális nevelést ellátó

 

Az óvodák elérhetősége, az óvodai körzetbeosztás, a jelentkezési lap, az óvodákról szóló ismertetők Békéscsaba város honlapján, erre a linkre kattintva megtalálható.

 

További programok »

FEL