Minden ami csülök - idén közel 90 bográcsban rottyantak a pörköltek

2016. június 18. 15:22 | Balázs Anett

A sörfesztivál szombati napján a hagyományokhoz híven csülökpörkölt főzőversenyt rendeztek.  A résztevők feladata, hogy a helyszínen a szervezőktől átvett 5 kilónyi csülökből ínycsiklandó pörköltet készítsenek. Közel 90 csapat állt bogrács mellé hogy főzőtudományukkal elkápráztassák a zsűrit.

A Közösségi Misszió csapata a fűszerek mellett, hangjukat is hozzáadták a főzéshez. A főszerep a baráti társaságoké volt, akik ezen a hétvégén bebizonyíthatták, hogy ki hogyan is bánik a fakanállal. Ez a csapat Beregszászról érkezett, hogy megmutassák milyen is egy hamísítatlan kárpátaljai csülökpörkölt.

A zsűri főzés közben folyamatosan ellenőrizte a folyamatot és még hasznos tanácsokat is kaphattak a csapatok. A főzés mestereinek nem csak a végeredmény számít, Fontos, hogy a csapatok hogyan vágták fel az alapanyagokat, hogyan szeletelték vagy darabolták a húsokat, de sokat számít a tálalás is.

A bográcsban főzős, már- már könnyekig ható füsttel telített versenyen a kedélyeket tovább fokozta az igazi cigánymuzsika. Ez a vidám hangulat adja talán a rendezvény sikerének alapját, ahová még határon túlról is érkeztek látogatók.

 – A legmesszebbről jövő csapatunk az Németországból, Beregszászról, Kárpátaljáról érkezett, de jöttek hozzánk Erdélyből, Esztergomból, Sopronból, tehát szerencsére sok olyan nevezőnk van, aki nem csak a környékről jött. Szerintem szét kell nézni, mindenki jól érzi magát – árulta el 
Csapatunk büszkén képviseltette magát a versenyen, amely természetesen nem csupán a főzésből állt, hiszen a Békéscsabai Médiacentrum a sörfesztivál minden napján, folyamatosan tudósított az eseményekről.
– Különböző tévécsatornáknak készítünk anyagokat, a békéscsabaiaknak tudósítunk de ezenkívül nagyon fontos, hogy a csapatunk összerázódjon és a szabadidőnkben is legyünk együtt, annak érdekében, hogy a hétköznapokon még hatékonyabban tudjunk dolgozni – hangsúlyozta Opauszki Zoltán, a Békéscsabai Médiacentrum Kft. ügyvezető igazgatója.

Miután a pörköltek készre rottyantak, hosszas mustra után megszületett a végeredmény. A szakmai zsűri az első díját idén a Sert- és nevű csapat kapta.

Szekresztőségünk, azaz a Békéscsabai Médiacentrum BMC nevű csapata pedig a Békés Megyei Önkormányzat különdíját érdemelte ki.

FEL