Miért haragszunk, amikor egy kismotor parkol az autók közt, még ha szabályos is?

2024. május 22. 08:25 | Such Tamás

Önökkel is előfordult már, hogy siettek valahova (á, dehogy!), miközben a célállomás előtt nagyon sok kocsi parkol, és egyszer csak – úgy jó 30 méterről felfedezzük a reményt: van egy hely! És az örömtől fellélegezve, odagurulunk lassítva, már indexelünk is, majd azt látjuk: ott áll egy moped. Basszusgitár!

Igen, tudjuk, hogy a kismotoros szabályosan parkol, de jó néhány esetben simán fel tolhatná a járdára, ahol nem korlátozza a gyalogosok közlekedését. Ez szimplán egy patthelyzet.

Mindezzel kapcsolatban a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányságtól az alábbi választ kaptuk:

Közterületen a szabályos várakozás lehetőségét és módját a 1/1975. (II. 5.) KPM–BM együttes rendelet (KRESZ) szabályozza. E szerint:

A várakozóhely az úton útburkolati jellel vagy jelzőtáblával vagy mindkettővel kijelölt, a járművek várakozására kialakított terület.

A KRESZ szerint a jármű:

Jármű: közúti szállító- vagy vontató eszköz, ideértve az önjáró vagy vontatott munkagépet is. A mozgáskorlátozottak közlekedésére szolgáló, emberi erővel tolt vagy hajtott kerekesszék és a gépi meghajtású kerekesszék - ha sík úton önerejéből 10 km/óra sebességnél gyorsabban haladni nem képes, továbbá a gyermekkocsi és a talicska - azonban nem minősül járműnek. Az ilyen eszközökkel közlekedő személyek gyalogosoknak minősülnek.

A várakozóhely tábla a járművek kijelölt várakozóhelyét jelzi, a tábla alatt elhelyezett kiegészítő tábla jelezheti a várakozó helyen kötelező elhelyezkedés módját, vagy azt, hogy a várakozóhely kizárólag bizonyos járművek (pl. csak személygépkocsik, csak kerékpárok, vagy mozgáskorlátozott személyt szállító járművek) részére van fenntartva.

A járdán való várakozást szintén a KRESZ szabályozza:

Járda: az útnak a gyalogosok közlekedésére szolgáló - az úttesttől szintkülönbséggel, kiemelt szegéllyel, vagy más látható módon elhatárolt - része; a gyalogút azonban nem járda.

„A járdán - részben vagy teljes terjedelemben - csak akkor szabad megállni, ha
a) azt jelzőtábla vagy útburkolati jel megengedi,
b) a jármű a járda szélességének legfeljebb a felét foglalja el,
c) a járdán a gyalogosok közlekedésére legalább 1,5 méter szabadon marad, és
d) a jármű tengelyterhelése az 1000 kg-ot nem haladja meg.”
A járdán (akár részben) megállni csak a négy feltétel egyidejű teljesülésekor szabályos.

A járdán a mozgásában korlátozott személy (vagy az őt szállító jármű vezetője) járművével, a betegszállító gépjármű, az iskolabusz, a gyermekeket szállító autóbusz, a kerékpár, a kétkerekű segédmotoros kerékpár és a kétkerekű motorkerékpár a (8) bekezdésben említett egyéb feltételek fennállása esetén akkor is megállhat, ha a megállást jelzőtábla vagy útburkolati jel nem engedi meg.

További programok »

FEL