Mi köze a lovaknak a labdákhoz? - Újkígyósi Lovasnapokon jártunk, válasz a cikkben

2016. május 29. 14:39 | Balázs Anett

Az Aranykalász Lovasklub május 28. és 29-én idén is megrendezte a regionális díjugrató, illetve a C kategóriás fogathajtó versenyét Újkígyóson. Mindkét megmérettetés megyei bajnoki forduló is volt egyben. A regionális díjugrató versenyen, szombaton, összesen 110 startot jegyeztek a szervezők. Vasárnap pedig a fogathajtók remekeltek: egyes, kettes valamint póni fogatok küzdöttek a legjobb helyekért.


A két napos ünnep minden évben tömegeket vonz a lovas hagyományokkal bíró városban, így volt ez idén is.
Csak úgy porzott a talaj hétvégén, a város szélén található pályán, amikor a fogatok sora vették az akadályokat. Összesen 20 felállított bója, szakszerűen szólva, sejba között kellett a fogatoknak elhaladni, alapidőn belül, hibátlanul. Ez azt jelenti, hogy 180 másodpercnyi idő állt rendelkezésre, hogy az egymástól 170 centiméterre felállított sejbák között, a 1,5 méter tengelyhosszúságú kocsi elhaladjon anélkül, hogy az akadályok tetején lévő labda elmozdulna a helyéről.


Nem kis feladat, ráadásul a meleg is nehezítette a fogatok helyzetét, hiszen a hajtóknak és segédeiknek, a szabályoknak megfelelően, zakóban és kalapban kellett bizonyítaniuk. Emellett a lovak is zaklatottak voltak kicsit a meleg miatt. De mindez nem szegte kedvét a versenyzőknek, összesen harminchárom fogat állt rajthoz vasárnap. A legfiatalabb hajtó mindössze 10 éves volt, aki kora miatt igaz nem versenyezhetett, de póni fogatával egy nagyszerű bemutató során mutathatta meg  tudását.

Mindkét verseny megyei bajnoki forduló is volt egyben, ahol a résztvevők pontokat szerezhettek a megyei bajnokságon való részvételhez. Továbbá a díjugrató verseny első helyezettjei a díjak mellett pénzjutalomban is részesültek.

 

FEL