Mezőhegyesen egyeztett Lázár János a ménesbirtok ügyében

2015. december 11. 14:53 | Balázs Anett

Mezőhegyesen járt Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtök délelőtt. A villámlátogatás alkalmával Mitykó Zsolt polgármesterrel és Rajos István alpolgármesterrel folytatott tárgyalást.  Lázár János Mezőhegyes jövőjét illetően elmondta, a kormány garanciát vállal a város, valamint a dolgozók megtartásának kérdésében.Békés megyében több alkalommal voltak tiltakozások a Mezőhegyesi Ménesbirtok Zrt. által művelt állami földek felosztása ellen. November 22-én a helyszínen míg, december 8-án Békéscsabán az AB expónál  tartottak demonstrációt az ellenzéki pártok képviselő.A város életének meghatározó része a Mezőhegyesi Ménesbirtok Zrt. Mint egy 400 embernek ad munkát. Évente nettó 6 milliárd forintos árbevételt ér el, illetve a városnak 80 milliót fizetnek be adók formájában.  A földtulajdon szétaprózódása mindezeket veszélyeztetné. Csütörtök délelőtt Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter, személyesen kereste fel a település vezetőjét.
– A megbeszélés során délelőtt Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter egyértelműen kormánygaranciát vállalt arra, hogy a Ménesbirtok Zrt.- nél dolgozó munkavállalók nem veszíthetik el a munkahelyüket, illetve, hogy a városnak nem lehet az átalakításból kifolyólag kevesebb adóforintja – közölte a részleteket Mitykó Zsolt, Mezőhegyes polgármestere.
A miniszter az aktuális heti kormánytájékoztatón számolt be a mezőhegyesi látogatásról. Lázár János elmondta, a kormány döntött arról, hogy megalapítja az új mezőhegyesi állami ménesgazdaságot.
– Ennek jegyében arra számítunk, hogy ebbe a mintagazdaságba belekerül a jelenlegi ménesgazdaság 1000 hektárja, és belekerül az a minimum 3000 hektár, amely nem került ki földbérletre és nem került árverésre sem. Ebből létrejöhet egy 3-4000 hektáros állami mintagazdaság, amely képes lesz arra, hogy alkalmazza azokat a mezőhegyesi polgárokat, amelyek ma a cégben dolgoznak – hangsúlyozta a politikus.
Lázár János hozzátetette, a mintagazdaság megszervezésére Orbán Viktor miniszterelnök kormánybiztost nevez ki a jövő hét folyamán, akinek az lesz a feladata, hogy egy új mintagazdaság működését megteremtse.

FEL