Mester és tanítványa - Szamossy Elekre emlékeztek Munkácsy születésnapján

2016. február 21. 14:28 | Balázs Anett

Munkácsy Mihály születésnapjának 172. évfordulóján ezúttal Szamossy Elekről emlékeztek meg, február 20-án szombaton, a Munkácsy Emlékházban. Szamossy Elek fedezte fel Munkácsy Mihály tehetségét.

Mester és tanítványa egy gyulai festőiskolában találkozott először. Szamossy több évig lelkesen oktatta az ifjú Munkácsyt. Az anatómiától kezdve a történelmen, na és persze a festészeten át minden téren gazdag tudással látta el az akkor még Lieb Misi néven létező asztalosinast. Munkácsy első festőmestere, pártfogoltját magával vitte dél-magyarországi körútjaira is, ahová arcképfestés céljából hívták. Bár a szorgalmas tanítvány messze túlszárnyalta egykori mesterét, a kettejük között szövődött barátság életük végéig megmaradt. A Munkácsy Emlékház két festménye is Szamossy Elek munkáját dicséri.

A festőgéniusz születésnapjára rendezett program további részében az érdeklődők ellátogattak azokhoz az emléktáblákhoz, melyek a békéscsabáról elszármazott tehetség előtt tisztelegnek, ahol az emlékház vezetője, Mészáros Zsuzsanna egy-egy fehér szegfűt helyezett el.

FEL