Menóra kapu a Shoa emlékfalnál

Végéhez közeledik a holokauszt-emlékmű építése a megyeszékhelyen.

Végéhez közeledik a holokauszt-emlékmű építése a megyeszékhelyen. A Békéscsabai Zsidó Hitközösség kezdeményezésére elkészült emlékfal több mint 72 év után állíthat méltó emléket az 1944-ben Békés megyéből elhurcolt és megölt zsidó áldozatoknak.
A bejárati kapu utolsó elemeit teszik helyre, majd festik le a szakemberek. Az acélszerkezetű kapu egy hétágú gyertyatartót, azaz a menórát, a zsidóság egyik legrégebbi jelképét ábrázolja, amely a Mózes által látott égő csipkebokrot szimbolizálja. 

 – Ez tűzihorganyzott acélszerkezetű kapu, a menóra motívum lesz aranyszínű festéssel, és minden más felület egy antracit színű festékkel lesz lefestve. A kapuk egy-egy szárnya, olyan 90-95 kg körül mozog, illetve van egy személykapu is a kerítés északi oldalán, az persze valamivel könnyebb, 30 kilogrammos szintén tűzihorganyzott, acél zárt szelvényekből összeállított kapu – árulta el Csóti Tibor építésvezető.

Az emlékfal teljesen elkészült. 3000 gránittégla, közel 3000 név. Sajnos a lista sosem lehet teljes, ezért néhány tömb üresen maradt. Bár hivatalosan még nem adták át az emlékművet, már többen jártak itt, hogy leróják kegyeletüket áldozatok előtt. Erről árulkodnak ezek az apró kövek is. A zsidó hagyományok szerint ugyanis a sírokra köveket tesznek a hozzátartozók.

– Még réges-régen a pusztában vándorló zsidóktól származhat ez a szokás, amikor a sírokat valahol a sivatagban ásták meg és tették oda a halottakat.  Tudjuk a sivatagban kevés virág terem és az ott kószáló vadállatok könnyen elvihetik az emberi maradványokat. Tehát köveket hordunk a sírra, hogy a kő eltakarja, a kő befedje a sírt – mondta el dr. Goldmann György, a Békés Megyei Zsidóságért Alapítvány Kuratóriumának elnöke.

A 90 méter hosszú emlékfal a Széchenyi-ligetben, a katolikus és a zsidó temető között őrzi az 1944-ben Békés megyéből elhurcolt és megölt zsidó áldozatok neveit. A kertépítési munka is befejeződött és a padok is elkészültek már, egyedül az öntözőrendszer beállítása van még hátra. Mivel annak idején június utolsó vasárnapján érkeztek Auschwitzba a város mártírjai, hivatalosan ekkor avatják majd fel az emlékművet.

Megosztás: