Méhek, ászkák, katicák - Benépesült a réhelyi rovarszállás

2022. július 5. 12:00 | behir.hu

Egyre több lakója van annak a rovarszállásnak, amelyet idén tavasszal helyeztek el a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai a Réhelyi tanösvényen, a megfigyelőtorony közelében.

A természetes anyagokból készült, másfél méter széles és ugyanilyen magas rovarhotel egyre több lakónak biztosít élő-, szaporodási vagy telelőhelyet, sőt némely esetben táplálékot is. Több faj a kis faüregekbe, nyílásokba, nádszálakba rakta le petéit.

Kora tavasszal, az első vendégek között figyeltünk meg lopódarazsakat, amelyek rendszeresen látogatták a rovarszállásba épített nádszálakat. A lopódarázs petéit gyakran az elpusztult áldozatába, például egy pókba rakja, amely később táplálékul szolgál a kikelő lárvák számára. Hasonlóan cselekszik a fürkészdarázs is, amely szintén megtalálható már a réhelyi rovarszálláson.

Megfigyelték, hogy faliméhek is gyakran látogatják a rovarhotelt. Ezek magányosan élő méhfajok. A rajokban élő méhek és más rovarok beköltözésétől nem kell tartani, azok számára ugyanis ez nem megfelelő élőhely.

A rovarszállás fontos szerepet kaphat a katicabogarak telelésénél, már szeptember elején láttunk sok, a faháncsok alatt megbújó példányt. Az összerakott fák közötti hézagokban lovagbodobácsok és verőköltő bodobácsok készülnek a telelésre.

A szállás alsó szintjein gyászbogarakat, pinceászkákat, százlábúakat és különböző fonalférgeket is megfigyeltünk. A tél közeledtével a lakók száma minden bizonnyal tovább gyarapszik majd.

Forrás: Körös-Maros Nemzeti Park

További programok »

FEL