Megváltozott forgalmi rend - a rutinból közlekedők okoznak balesetet Békéscsabán

2023. február 7. 11:02 | behir.hu

Tavaly nyáron újra aszfaltozták Békéscsabán a Károlyi Mihály utcát. Ezután megváltozott a forgalmi rend, ami a rutinból közlekedőknek komoly nehézséget okozott. Alig négy hónap alatt három közlekedési balesetben hatan sérültek meg.

A korábbi rossz minőségű, keskeny földutat váltotta ki egy széles aszfaltburkolat tavaly nyáron Békéscsabán a Károlyi Mihály utcában, a Szabolcs utcától a Munkás utcáig terjedő szakaszon. A megújult út forgalmirend-változást is hozott, a becsatlakozó utak ugyanis alárendeltjei lettek ennek az útszakasznak. Korábban a Czuczor utcán, a Lorántffy utcán és a Scweidel József utcán közlekedők elsőbbségadási kötelezettség nélkül hajthattak tovább, amikor a Károlyi Mihály utcához értek. Most azonban már meg kell állniuk és el kell engedniük a Károlyi Mihály utcán közlekedőket.

Az út átadását követően, 2022-ben több baleset is történt ezen a szakaszon. Május 24-én a Loránffy utcai kereszteződésben egy teherautó és egy személygépkocsi ütközött össze, a balesetben az autó utasa könnyebben megsérült. Szeptember 5-én egy, a Czuczor utcán közlekedő személyautó vezetője nem adott elsőbbséget a Károlyi Mihály utcából érkező autó vezetőjének. A baleset következtében hárman könnyebben egy ember pedig súlyosan megsérült. A vétkes sofőr elmondta, hogy járt már korábban ezen az úton és azt hitte, hogy továbbra is az a felsőbbrendű út, amin ő közlekedett. Három nappal később ugyanitt egy kerékpáros férfi nem adott elsőbbséget egy autó vezetőjének. Nekihajtott a kocsinak, elesett és könnyebben megsérült.

Békés vármegyében 2022-ben a legtöbb személyi sérüléssel járó közlekedési baleset elsőbbségadás elmulasztása miatt történt. A rendőrség ezért, és a felsorolt esetek kapcsán kéri a közlekedőket, hogy mindig figyeljék a közúti jelzéseket és ne rutinból közlekedjenek!  Ha egy útkereszteződéshez közelednek, mindenképpen lassítsanak és győződjenek meg arról, hogy van-e elsőbbségadási kötelezettségük!

Forrás: police.hu

További programok »

FEL