Megújult bejárati lépcsők a Wlassics sétány társasházai előtt

2015. november 17. 14:24 | Zsíros András

Megújult lépcső vezet fel a bejárathoz a Wlassics sétány négy társasháza előtt. A korábbi elöregedett, balesetveszélyes lépcsőfokokat fagyálló, csúszásmentes burkolattal látták el, így nem csak esztétikussá, de biztonságosabbá is vált a feljáró.

A lakóközösség saját megtakarításaiból korábban már több belső felújítást is elvégzett, ehhez járult hozzá a rendelkezésére álló évi ötmillió forintos önkormányzati keretéből a városrész képviselője. Az új lépcsők nagyjából 700 ezer forintos költségét így teljes egészében ebből a forrásból biztosították.Viczián Mihály közös képviselő szerint most irigylik őket a környékbeliek, de emlékeztetett arra, hogy ők is „nulláról indultak”.

Bíró Csaba önkormányzati képviselő elmondta, igyekszik a rendelkezésére álló támogatási keretet úgy elosztani, hogy minél több mindenkinek tudjon belőle segíteni. Hozzátette: mivel a munkálatokat helyi vállalkozóval végeztették, ez is hozzájárult ahhoz, hogy a kivitelező gondos gazda módjára végezze el a felújítást, és a lakókon kívül ő is magáénak érezze a fejlesztést.

 

FEL