Megugrották az első akadályokat

2016. május 10. 06:48 | behir.hu

Vasárnap rendezték a Békés Megyei Díjugrató Bajnokság első fordulóját a Pegazus Lovasiskolában. A vasárnapi megmérettetésen több kategóriában mérkőzhettek meg a versenyzők és lovaik, akiknek különböző magasságú akadályokkal kellett megküzdeniük.

Minden hibátlan produkció után a kilátogató szurkolók tapssal értékelték a versenyzőket. Fiatalok és idősebbek, hölgyek és urak gyűltek össze a hagyományoknak megfelelően, hiszen már másfél évtizede minden tavasszal megmérkőznek itt a legjobb díjugratók. A megyei bajokság első fordulóját Békéscsabán rendezték, ahol ezúttal is több kategóriában versenyeztek a lovasok és lovaik, akiknek különböző akadályokat kellett megoldaniuk a pályán. A felnőtt kategóriában, 120 centiméter magasságú akadályoknál számos jó teljesítmény született, többen mentek hibátlanul, végül Kotroczó Róbert volt a leggyorsabb, így ő szerezte meg az első díjat ebben a számban. Ezen a napon több díj is gazdára talált, az R115-ös kategóriában abszolút hazai győzelem született.

- Nagyon jó volt, én nagyon élveztem ezt a versenyt, szerintem az eddigi legjobb versenyem volt. Nagyon jó volt a ló, jó formában volt és szerintem én is – értékelt Kossuth Dóra, a Békéscsabai Lovas Klub versenyzője.

A következő hetekben-hónapokban több helyszínen is összecsapnak a legjobb díjugratók, a megyei döntőt szeptember 18-án Mezőhegyesen rendezik majd.

FEL