Megszületett az idei év kétszázadik babája Orosházán

2021. június 15. 16:12 | behir.hu

2021. június 8-án 10 óra 52 perckor 3260 grammal világra jött Kohutné Asztalos Cintia Natália és Kohut Pál Balázs gyermeke, Kohut Klausz Pál. A kisfiú volt a kétszázadik baba, aki ebben az évben született az orosházi Dr. László Elek Kórház és Rendelőintézetben.

– A várandósság alatt nem voltak komplikációk. Bár végig faros volt, így számítottam rá, hogy császármetszéssel fog születni, azért bizakodtam, hogy ez elkerülhető. Azonban a fiatalúr nem volt hajlandó megfordulni, így dr. Huhn Lajos főorvos úr vezetésével császárral született meg. Végig minden rendben volt, ez a legfontosabb számunkra – mondta Kohutné Asztalos Cintia.

A kis Klausz az első gyermek a kunágotai családban, készültek az érkezésére.

– A férjem mellett a nagyszülők is várják már haza, olyannyira, hogy ők is berendeztek egy külön gyerekszobát, nagyon szeretnének már unokázni – mondja széles mosollyal az édesanya. 

A kis Klausz a fotózást végigaludta, ezzel is jelezve anyukájának, hogy nagyon rendes kisfiú lesz otthon is. A család 10 ezer forint értékű vásárlási utalványt kapott, aminek felét a Szent Szilvia Alapítvány, másik felét a Margaréta Bababolt tulajdonosa, Nagy Krisztina Margaréta ajánlott fel.

Forrás: Dr. László Elek Kórház és Rendelőintézet

További programok »

Itthon

Helytállás a hidegben – teszik a dolgukat a védekezésben részt vevő szervezetek

Az összehangolt, terv- és szakszerű védekezésnek, a védekezésben résztvevő valamennyi hivatásos szerv és civil szervezet áldozatos munkájának, illetve a Békés vármegyei lakosság fegyelmezettségének, egymásra figyelésének köszönhetően eddig eredményesen vettük fel a küzdelmet a téli rendkívüli időjárás kihívásaival szemben – hangzott el a Békés Vármegyei Területi Védelmi Bizottság részleges koordinációs értekezletén, vasárnap.
2026. január 11. 15:17
FEL