Megrongált busz éktelenkedett a Lencsésin

Hetekig állt a megrongált jármű a volt Ruhaipari Szakközépiskola előtt, az egyik békéscsabai szálloda közelében. Az ügyben Hanó Miklós alpolgármester is fellépett, hiszen a város egy olyan pontjáról van szó, ahol  turisták is megfordulhatnak. Kezdeményezését siker koronázta, a buszt már el is szállították.

Egyik olvasónk is jelezte, hogy a Lencsési úton, a volt Ruhaipari Szakközépiskola előtti buszfordulóban elhagyatottan áll egy csuklós busz, amelynek üvegeit szinte teljesen betörték. A rendkívüli esettel Hanó Miklós alpolgármester is találkozott, aki rögtön lépéseket kezdeményezett az ügyben.

– Személyesen is találkoztam a problémával, hogy a Fenyves Hotel közelében – ahol a turisták is gyakran megfordulnak – hetek óta gazdátlanul áll egy egyértelműen nem a DAKK Zrt. által üzemeltetett külföldi tulajdonban lévő csuklós busz, amelyet megrongáltak, csaknem minden ablakát betörték. Tekintettel arra, hogy méltatlan, hogy egy jó nevű szálloda környezetében heteken át éktelenkedjen egy gépjármű roncs személyesen kezdeményeztem a békéscsabai rendőrkapitányságnál, hogy mihamarabb elszállítsák a járművet – emelte ki az alpolgármester. Hanó Mikós hozzátette, köszönetét fejezi ki dr. Bede Sándor rendőrkapitány felé a gyors intézkedés kapcsán.

A rendőrség szándékos rongálás miatt indított eljárást. Az esettel kapcsolatban a közterület-felügyelet is vizsgálatot indított, hiszen a járművet az üzembentartó tíz napon belül nem szállította el a helyszínről.

Megosztás:

Címke: , ,