Megkezdődött a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Adni öröm! akciója

2017. december 17. 18:44 | behir.hu

Megkezdődött csütörtökön a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Adni öröm! elnevezésű jótékonysági akciója, amelyben december 19-ig tartós élelmiszert gyűjtenek a rászorulóknak a kijelölt Spar üzletekben és az Interspar áruházakban országszerte.

A Spar áruházlánc a Magyar Máltai Szeretetszolgálat legrégebbi és legsokoldalúbb támogatója, idén 21. alkalommal szervezik meg közösen az Adni Öröm! elnevezésű jótékonysági kezdeményezést – mondta Kozma Imre, a szeretetszolgálat alapító elnöke az akció elindítása alkalmából rendezett budapesti sajtótájékoztatón csütörtökön.

Kiemelte: ez az akció is hozzájárul ahhoz, hogy esélyt adjon a rászorulók méltó mindennapjaihoz, valamint az összetartozás érzését erősítse a jóért tenni akaró emberek és azok között, akik várják a segítséget.

Egy társadalom akkor ép és egészséges, ha egyre többen tudják megélni az összetartozás érzését – mutatott rá, hozzátéve: a társadalom gyógyul, ha ilyen akcióknak vagyunk részesei, mert akik segíteni tudnak, közelebb lépnek, a támogatásra rászorulók pedig erősödnek. A kezdeményezés üzenete Kozma Imre szerint, hogy gyógyulnak az emberi kapcsolataink, ez pedig az élet alapja, a jövőnk feltétele.

 

Több ezer tonna adomány

 

Maczelka Márk, a Spar Magyarország kommunikációs vezetője elmondta: az elmúlt két évtizedben több ezer tonna tartósélelmiszert gyűjtöttek az akcióban, az adomány tavaly elérte a 288 tonnát. Idén 161 Spar és Interspar szólítja meg a boltokba betérőket, hogy vásároljanak tartósélelmiszert a rászoruló családoknak is. Az érdeklődők a www.adniorom.hu oldalon találhatják meg az akcióban résztvevő üzleteket.

Az „ami önnek élelmiszer, az másnak ajándék” szlogenű karácsonyi akcióban többek között zászlókkal, plakátokkal és szóróanyagokkal hívják fel a figyelmet az adományozás fontosságára – fűzte hozzá.

 

Forrás: hirado.hu

További programok »

Itthon

Ittasan bántalmazta és rabolta ki kerekesszékes ismerősét az endrődi férfi

A bűncselekmény elhárítására fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntette és kifosztás bűntette miatt emelt vádat a Szarvasi Járási Ügyészség egy 51 éves büntetett előéletű gyomaendrődi férfival szemben, aki egy mozgáskorlátozott kerekesszékes férfit rabolt ki.
09:20
FEL