Meghosszabbították a rezsiutalványok beváltási határidejét

2020. február 19. 18:42 | behir.hu

Meghosszabbította a rezsiutalványok beváltási határidejét a kormány. Az eredeti, március 31-ei dátum helyett így május 31-ig lehet kifizetni az áram- és gázszámlát, erre az érintett állami szolgáltató társaságok (Magyar Posta, Nemzeti Közművek) felkészülnek.

 A kormány az Idősügyi Tanács kérésére hosszabbította meg két hónappal a határidőt – közölte az M1 Híradója.

A nyugdíjasok eddig a rezsiutalványok mintegy 92 százalékát használták fel, 20,5 milliárd forint értékben. Tízből kilenc utalványt a Magyar Postán váltották be, míg a fennmaradó részt közvetlenül a szolgáltatóknál használták fel – olvasható a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter Sajtó és Kommunikációs Főosztályának közleményében.

A kormány 2019-ben megbecsülése jeleként nyújtotta a 9 ezer forintos rezsiutalványt a nyugdíjasoknak, amit a gazdaság jó teljesítménye tett lehetővé. A rezsiutalványokat földgáz- és villamosenergia szolgáltatás kifizetéséhez lehet felhasználni: postai csekk befizetéséhez vagy közvetlenül a szolgáltató ügyfélszolgálatán lehet átadni.

A befizetésnél az utalványokon szereplő összeget kiegészíteni csak készpénzzel lehet, bankkártyával nem. Az utalvány készpénzre nem váltható. A rezsiutalványokról érdeklődni továbbra is a 1818-as kormányzati ügyfélvonalon lehet.

Forrás: M1, hirado.hu

További programok »

Itthon

Helytállás a hidegben – teszik a dolgukat a védekezésben részt vevő szervezetek

Az összehangolt, terv- és szakszerű védekezésnek, a védekezésben résztvevő valamennyi hivatásos szerv és civil szervezet áldozatos munkájának, illetve a Békés vármegyei lakosság fegyelmezettségének, egymásra figyelésének köszönhetően eddig eredményesen vettük fel a küzdelmet a téli rendkívüli időjárás kihívásaival szemben – hangzott el a Békés Vármegyei Területi Védelmi Bizottság részleges koordinációs értekezletén, vasárnap.
2026. január 11. 15:17
FEL