Meghirdették az Országos Tudományos és Innovációs Olimpiát

2022. október 13. 06:22 | behir.hu

Meghirdették az Országos Tudományos és Innovációs Olimpiát (OTIO) szerdán Budapesten. A megmérettetés az Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny utódja, amelyet 31-szer rendeztek meg.

Az olimpiát bejelentő eseményen Maruzsa Zoltán, a Belügyminisztérium (BM) köznevelési államtitkára azt mondta, hogy felfedezőket, kutatókat, újítókat keresnek több tudományterületről, ezért támogatja a tárca a kezdeményezést.

– A különböző országos versenyek szervesen hozzátartoznak a magyar tehetséggondozási rendszerhez. Minden kötelező tantárgyhoz minden oktatási ciklusban létezik olyan tanulmányi megmérettetés, amelyen a legtehetségesebbek el tudnak indulni – mutatott rá Maruzsa Zoltán. Hozzátette, ennek a versenykultúrának is köszönhető, hogy a magyar diákok jól szerepelnek a nemzetközi vetélkedőkön.

Az államtitkár kiváló lehetőségnek nevezte az OTIO-t, és arra biztatta a tanulókat, hogy érvényesítsék a legjobb ötleteiket.

Birkner Zoltán, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) elnöke, a bírálóbizottság társelnöke úgy fogalmazott: azért vesznek részt a verseny szervezésében, hogy minél több fiatalt "fertőzzenek meg" a tudóssá, illetve vállalkozóvá válás gondolatával. Azt szeretnék, hogy az OTIO egy szinten legyen az Országos Középiskolai Tanulmányi Versennyel (OKTV). 

Pakucs János, a Magyar Innovációs Szövetség (MISZ) tiszteletbeli elnöke, a szervezőbizottság elnöke közölte: a KIM támogatásával és kezdeményezésére úgy döntöttek, hogy jelentősen meg kell újítani a korábbi ifjúsági tudományos versenyt, elsősorban azért, hogy többen jelentkezzenek a megmérettetésre.

– Mintegy 500 részt vevő fiatalt szeretnének, néhány éven belül pedig legalább 1000-et, ez a szám az elmúlt években 130-160 volt – jegyezte meg.

Az OTIO-t a MISZ, a KIM, a BM és az M5 közösen hirdette meg a 2022/2023-as tanévre. Azok jelentkezhetnek, akik 2002. szeptember 1-je és 2009. augusztus 31-e között születtek, és még nem kezdték meg felsőoktatási tanulmányaikat.

Pályázni műszaki, természettudományi, környezetvédelmi, informatikai, valamint matematikai területről lehet bármilyen innovatív alkotással. Az ötlet legfeljebb kétoldalas tervét a www.otio.hu/nevezes oldalra kell feltölteni november 28-áig.

Forrás: MTI

További programok »

FEL