Meghalt a kétegyházi verekedés egyik sérültje

2021. augusztus 16. 16:22 | behir.hu

A gyulai kórházban életét vesztette az a férfi, aki a szombati, kétegyházi verekedésben súlyosan megsérült - közölte a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság hétfőn.

Mint arról korábban beszámoltunk, augusztus 14-én, szombaton kora délután két család támadt egymásra Kétegyházán, a Nagy Sándor utcában. Többen összeverekedtek, négyen megsérültek. A rendőrök három férfit őrizetbe vettek és nyomozást rendeltek el, további három férfi ellen pedig elfogatóparancsot adtak ki, akik közül két férfit 24 órán belül Orosházán fogtak el a rendőrjárőrök.

Ma délelőtt Békéscsabán és Gyulán további két férfit állítottak elő és vettek őrizetbe a rendőrök, egyikőjüket a körözés alapján keresték.
A bántalmazás következtében szerzett sérüléseiben 2021. augusztus 16-án elhunyt egy férfi a gyulai kórházban, ezért a csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdaságon kívül, halált okozó testi sértés miatt is folytatja a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság az eset körülményeinek a kivizsgálását. A rendőrségen az a férfi is őrizetben van, aki a gyanú szerint a halállal végződő sérülést okozta.
 
Forrás: police.hu

 

 

További programok »

Itthon

Helytállás a hidegben – teszik a dolgukat a védekezésben részt vevő szervezetek

Az összehangolt, terv- és szakszerű védekezésnek, a védekezésben résztvevő valamennyi hivatásos szerv és civil szervezet áldozatos munkájának, illetve a Békés vármegyei lakosság fegyelmezettségének, egymásra figyelésének köszönhetően eddig eredményesen vettük fel a küzdelmet a téli rendkívüli időjárás kihívásaival szemben – hangzott el a Békés Vármegyei Területi Védelmi Bizottság részleges koordinációs értekezletén, vasárnap.
2026. január 11. 15:17
FEL