Megerőszakoltak egy kiskorú lányt egy gyulai szórakozóhelyen

2021. november 22. 10:33 | behir.hu

Tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére erőszakkal elkövetett szexuális erőszak bűntette miatt kezdeményezte a Gyulai Járási Ügyészség, egy 52 éves büntetett előéletű férfi letartóztatását, aki egy 15 éves lánnyal annak akarata ellenére szexuális cselekményt végzett.

A 15 éves sértett 2021. november 06-án éjszaka a barátaival egy gyulai szórakozóhelyen tartózkodott. A kiskorú sértett az este folyamán alkoholt is fogyasztott, melytől közepesen ittas állapotba került. A hajnali órákban a szórakozóhely tulajdonosa felfigyelt rá és behívta az alagsorban található VIP szobába beszélgetni.

A VIP szoba ajtaját a férfi belülről bezárta, majd a kanapén ülő sértettet fogdosni kezdte. Bár a sértett többször kérte, hogy hagyja békén, a férfi két kézzel hátranyomta a kanapén, a kezeit lefogta, majd vele akarata ellenére néhány percen keresztül közösült. A férfi ezt követően a mosdóba távozott, melyet kihasználva a sértett a helyiségből kiszaladt.

A kényszerintézkedés kezdeményezésére egyrészt a szökés, elrejtőzés veszélye miatt került sor, másrészt fennállt annak a veszélye is, hogy a terhelt szabadlábra kerülése esetén a kihallgatott, vagy a még ki nem hallgatott tanúk megfélemlítésével vagy jogellenes befolyásolásával a bizonyítás eredményességét veszélyeztetné. A Békéscsabai Járásbíróság nyomozási bírója ebben az ügyben is elrendelte a letartóztatást.

Forrás: Békés Megyei Főügyészség

További programok »

FEL